Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kanizsai József: Pásztor

2018.09.06

                                                      PÁSZTOR

 

 

 

 A szikla az űr sötét mélységében lebegett, míg egy Higgs-bozon részecske neki nem ütközött.   Na és - mondhatja bárki, milyen károkat okozhat egy ilyen részecske.

Így igaz, ez a részecske nem okoz károkat, sőt mondhatnánk ez csak kevés számú entitásra hat.

Na igen, de ők aztán már hatással lehetnek a környezetükre és az Univerzumra is.

 

 Először is, kik ezek az entitások, milyen formában léteznek, értelmesek-e, anyagias lét formában léteznek? Vannak érzelmeik, lehet velük kommunikálni, mi a feladatuk, miért léteznek, legyőzhetők? Rengeteg kérdés és még több, ami felmerül velük kapcsolatban.

Ők a Pásztorok. Egy ilyen Pásztor létezésének emberi mérték röpke pillanatába pillanthatunk bele.

 

 Szóval, ez a részecske egy öt kilométeres átmérőjű szikladarabba ütközött, ami a naprendszeren kívül lebegett a Plútó pályáján jóval túl a sötét világűrben. Mindenki tudja mekkora egy Higgs-bozon részecske. Nem? Nagy sokáig nem is tudták, hogy létezik, csak sejtették.

Ez a részecske az oka a Pásztor felébredésének.

 

Beleremegett az ütközésbe, majd szép lassan életre kelt minden funkciója. Mikor tudatosult benne, hogy felébredt, megrázta magát, lerázta az évezredes kozmikus port magáról.

Gondolkodott, milyen formát öltsön, ám arra az elhatározásra jutott, marad a sziklatömbnél.

 A következő lépése felmérni a körülötte levő területet. Ez a terület, 93 milliárd fényév, az ő fennhatósága alá tartozott, ő felelt érte a főnökének, mások meg más területekért feleltek. Ő volt Isten pásztora, nagyhatalommal rendelkezett, akár isteni hatalomnak is mondhatnánk, de nem volt mindenható, mint a főnöke.  

 

 A beérkező adatok elég lehangolók voltak, bár egyes helyekről nagyon ígéretes eredmények érkeztek. Ez megelégedéssel töltötte el. Ám sajnos, nem mindenhonnan jöttek jó adatok. Ilyen volt szinte képletesen mondva a lábánál levő naprendszer is. Ezzel a naprendszerrel kezdte, ez volt hozzá a legközelebb megoldásra váró feladat.  

Végignézte a bolygókat, holdakat, egyesével vizsgálta meg mindet, az eredmények jók, kivétel a naptól a harmadik bolygó mutatott nagyon szomorú képet. Haldoklott a bolygó.

 

Szép lassan elindult a nagy tömegével megnézni és kijavítani a felmerülő hibákat.

Ráfókuszált és mindjárt megismerte – ez a Föld – az emberek így hívták annak idején. Akkor is baj volt az emberekkel. Akkor vízzel próbálta orvosolni a bajt, ami bőven volt a bolygón.

Igaz, hogy akkor hagyta, hogy sokan elmeneküljenek különböző járművekkel, illetve, volt, aki hajót épített. Nem tehetett semmit ellene, a főnöke megengedte neki még a terveket is tőle kapta az az ember.

               

 Körbenézett, sok idegen jármű tartózkodott a bolygó szomszédságában. Most csóválná a fejét, ha olyan létformában lenne. A járművek tulajdonosainak többsége nem tartozott az emberi fajhoz, bár volt egy kettő azok közül is, felismerte a múltkori menekülök leszármazottjait. Nem akarta elhinni, hogy ilyen hamar ekkora fejlettségre tettek volna szert az emberek. Sajnos, tisztán látszik, hogy a bolygó szívverése nagyon magas, magasabb a megengedettnél.

A tengerek sem azt a színskálát mutatták, amit kellett volna. A bolygó tényleg beteg volt.

 

Eközben a Földön egy család a föld szívét kereste, amit persze könnyedén meg is találtak. Nem volt nehéz, köztudott tény, hogy a Pilisben van.

Levente Pálos szerzetesek hagyományainak megfelelően végezte a szertartást. Fia és felesége vele tartott, tisztelték a hagyományokat. A szertartás után érezték, hogy mintha meg változott volna a környezet, nem fizikailag, hanem nyugodtabb lett minden. Igaz, a föld rezgése csillapodott.

  Ezt a pásztor is érzékelte, de mást is, közeledése másoknak is feltűnt.

Ennek köszönhetően felgyorsult a naprendszeren belüli forgalom, az űrállomástól, űrhajózásig minden. A rádióhullámok is ezt bizonyították. Igen, most már tisztán kivette az űrt nem az emberek birtokolták, nyolc - tíz idegen faj osztozott rajta. Volt egy-két űrállomás és pár száz műhold, amit az emberek birtokoltak.

 

Ám a pásztort egyelőre a bolygó érdekelte, azért ő felelt, bár csak kíváncsiságból is egy sugarat küldött a szívcsakrához. Kíváncsi volt, minek köszönhető a csillapodása.

Letapogatta és elraktározta, amit ott érzékel, érzékelte a családot is. Mindjárt küldött egy telepatikus kérdést is, ami két kérdésre is megadja a választ. Egy, hogy milyen szintet ért el a fejlődésben az ember, a másik nekik köszönhető –e, hogy csillapodott a bolygó szívverése.

 

- Te segítettél a Földnek kicsit megnyugodni?- ment a telepatikus üzenet.

 

Levente felkapta a fejét, és felemelte jobb kezét, mintha csendre intené a körülötte tartózkodókat, majd megszólalt. – Ti is hallottátok?- kérdezte a feleségét és fiát. – Mit?- jött egyszerre a válasz.

- Hát – bizonytalanodott el Levente – mintha valaki azt kérdezte volna, hogy én segítettem-e a Földnek megnyugodni. –Nem, nem halottunk semmit, hallucinálsz drágám, - mosolygott a felesége. A jó levegő megtréfálja néha az embert.

 

- Nem, nincs semmi bajod, én kérdeztem, a Pásztor, a föld pásztora, és még mindig kérdezem. Te csináltad?

- Nem csináltam semmit – mondta akaratlanul is Levente – csak egyszerű szertartást végeztünk a Föld tiszteletére. - Felesége és a fia felhúzott szemöldökkel néztek rá. Fia meg is kérdezte- apa jól vagy? – Igen, azt hiszem, hangokat hallok a fejemben. Mindenki tudja, ez egy szenthely, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hat az emberi agyra. Üljünk le, és pihenjünk, vegyünk mély lélegzetet párszor. – Ártani nem árt – majd belekarolt férjébe Erzsi.

 

 Leültek egy kis tisztásra, mély lélegző gyakorlatot végeztek, lecsillapították az elméjüket. Csak az erdő zajai hatolt el hozzájuk. Annyira jól sikerült, szinte hallották saját szívverésüket, hallották, ahogy áramlik a vér az erükben. Ez a csendes, békés megnyugvás mosolyt csalt az arcukra. Amikor hangot hallottak, tisztán érthetően.

 

- Oh megváltozott a rezgésetek, ez jó nektek?

Attila úgy ugrott fel, mintha hangyabolyba ült volna. – Hallottátok ti is? - kérdezte szüleit, akik egyszerre bólogattak, hogy igen.

- Ezek szerint jó, ezen a hullámhosszon hallatok engem. - hangzott a fejekben. –Bár nem értem a többi ember miért nem hall engem úgy, mint ti? Talán az agyuk nincs ezen a rezgés szinten. – Válaszolta Levente.

 

Sokáig nem volt válasz, sem gondolat. Már kezdtek gyanakodni, hogy valaki játszik velük, vagy talán valamilyen kísérletnek az alanyai akaratukon kívül.

Mikor megint hallják a szavakat - és a föld, a föld miért haldoklik? Mit csináltak az emberek vele, miért tették ezt a bolygóval? – Ám most a Leventén és többieken volt a hallgatás sora.

 

Végig pergett az emberiség általa ismert története, háborúk, nemzetek pusztulása, éhínségek, kapzsiságok, becstelenségek. A fejlődés, amit arra használtak fel, hogy az ipar segítségével a legnagyobb pusztulást érjék el a Földön. Az emberek csak tárgyak lettek, kialakult a modern rabszolgaság. Senki sem törődött a családdal, a virággal, a világgal.

 

- Értem- jött a válasz a fejében- láttam, amit látnom kellett. Megengedem nektek, hogy elbúcsúzzatok egymástól, és ami körülvesz. – Miért, ki vagy te, és mit akarsz tenni? – Én a Pásztor vagyok, mivel az ember, nem törődött a családdal, a virággal, a világgal, ahogy gondoltad, hát a Föld felébresztett. Az én dolgom a hibák kijavítása, és a földön az ember a hiba, de most nem engedem, hogy valaki is megússza, mint a vízözönnél. Új fajt kérek az Istentől, új fajt, aki értékelni tudja, aki vigyázni tud arra, amit ajándékba kapott az Istentől.

- El akarsz pusztítani bennünket? – kiáltott fel hirtelen Erzsébet.               

 - Ehhez nincs jogod, hogy megöld az embereket - Már dehogy nem, nekem az a feladatom, hogy rendbe tartsam a rám bízott területet, és meg is fogom tenni. Persze, nem minden embert, hiszen kellenek a szorgalmas dolgozók, akik gondját viselik a Földnek.  Ki fogom választani a legmegfelelőbb egyedeket. A program beindult, ezen már semmi nem fog változtatni.

- Isten nem fogja engedni ezt a kegyetlenséget - Sugározta messze Erzsébet a gondolatait ahol a Pásztort sejtette.

 

Pásztor vette a gondolatokat, de figyelmének nagyobb hányadát a közvetlen közelében levő dolgok kötötték le. Egyre- másra jelentek meg felderítő hajók, különböző gépezetek körülötte. Letapogatták, mintát akartak belőle venni, az elején szórakoztatta, mára már a létét veszélyezték. Bár biztos volt benne, a tudat az általa ismert univerzumba nem jutott arra a szintre, hogy őt és az Istent megsemmisítse, de ki tudja, talán egyszer. Nem akart erre az időre gondolni. Ráadásul ezek a gépek nem is az embereké voltak, még ha ott készültek is.

Jöttek minden honnan, nyíltak egyre-másra a téridő kapuk, a beérkező jelek azt jelezték, hogy felbolydult az egész környék és őt nevezték ki közellenségnek. Nagyon komoly technikai szembenállásra kellett felkészülnie.

Ezen nagyon elcsodálkozott, automatikusan beindultak életösztönei és kezdett alakot ölteni.

Szerette a sündisznó alakot, minden egyes tüske más fegyver volt, nagyon hatásos kép, amikor két lábra áll és tele tüskével, némely tüske elérte az 50-60 métert is. Brrr. A hatás, ami legtöbbször elérte tudatát, amikor meglátják. Ő nagyon meg volt elégedve, persze ha egy ember, vagy emberszerű entitással találkozott, akkor derült ki, hogy egy öt km-es sündisznó nem mindennapi jelenség. Jó, nem sündisznó, inkább egy subába bujt, ázott juhászhoz hasonlított leginkább. Pláne egy fegyveres juhászhoz, aki komoly biztonsági erőtérrel is rendelkezett.

 

Az átalakulás közben sem feledkezett meg a futó programról, elindított két hatalmas lövedéket. Egy álló gázfelhő fog létre jönni, amibe a naprendszer keringése lévén keresztezni fogja. Legnagyobb dózist a gázból a Föld fogja kapni, és fájdalom nélküli halálos álomba zuhan az emberiség egyedeinek 98 %-a. Nincs menekvés, nincs hajó, nincs luxusbarlang. Nincs semmi, a gazdagok sem tudnak most kibújni, a fennmaradt 2% csak gyerek lesz, persze egy-két felnőtt, aki a gyerekek felneveléséhez, ellátásához szükséges. A gyerekek már rendelkeznek a megfelelő genetikai információval, ami szükséges a földbolygó fennmaradásához és az álomból való ébredéshez. Mint mindig, most is van kiskapu, egyik az idő, a másik maga az ember, de ezt egyelőre nem árulja el. Ha Isten múltkor segített jó pár embernek megmenekülni, akkor neki is lehetnek kedvencei. Bár az idő véges, számára a bolygó életben tartása a feladat, ezért, ha törik, ha szakad, nem hagyhatja figyelmen kívül az igazi célt.

 

- Megengedi- jött a válasz a Pásztortól Erzsébetnek, hiszen ő maga is ezt tette, amikor az emberekre bocsátotta a vízözönt. Hiszen számára is a Föld volt a legfontosabb, bár igaz, szerette az embereket is, nehéz volt, igen nehéz meghoznia azt a döntést.

- Neked nem nehéz?- kérdezte Levente. – Nekem? Nekem, nincs időm azon gondolkodni, hogy helyes vagy helytelen. Az embernek, az embereknek nagyobb szabad akarata van, mint nekem. Rajtuk múlik és a döntésükön, hogy mit választanak, az életet vagy a halált.

- Most mégis te akarsz választani helyettük – suttogta Erzsébet maga elé. – Igen, mert a halált választottátok, minden cselekedeteitek erre irányultak, de tudod mit,- és itt egy kicsit mintha elgondolkodott volna. – Adok egy kis időt nektek, embereknek, pár év még talán belefér, úgyis van máshol is egy kis rendrakásom. A bolygó egy felhő felé tart, ha ki tudjátok kerülni, akkor megmenekülhet a Földön lévő ember. Sok sikert hozzá. – Mennyi időt kapunk? –kérdezte Attila. - Keveset, keveset,- visszhangzott a fejükben a válasz.

 

 - Egy óra alatt meg tudnák oldani az emberek ezt a problémát, ha akarnák- mosolygott magában a Pásztor. Igaz, folytatta, ha megoldják, akkor már nem lesz szükség rám se. Hiszen átértékelik mi a fontos és mi nem. Az életet, az együtt gondolkodást válasszák, béke, harmónia lesz számukra a legfontosabb. Vagyis maga az Isten. Aki segít majd kikerülni a felhőt.             

Ha nem, akkor nem lesz több napfelkelte az emberi fajnak.

 

Mint, ahogyan ezeknek sem – ráncolta a nem létező homlokát a Pásztor. Körbe tekintve a körülötte hemzsegő különböző járműveken, szondákon.

Majd villámgyorsan meglódult, ami szinte elképzelhetetlen egy ekkora testtől, és egyetlen mozdulttal megsemmisítette a körülötte legyeskedő űrhajókat. Akarva akaratlanul is megszűnt az egész naprendszerben a villamosság is.

 

Majd szépen elindult, egy nem is nagyon távoli galaxis irányába, innen jött az agresszív, támadók zöme is. A háború még csak most kezdődik, nem sietett, tudta még ő az erősebb.

 

Még egy pillantást vetett a Földre és azt suttogta magában.

- Imádkozzatok, hogy legyen napfelkeltétek holnap is.