Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kanizsai József: Énekesnő

2015.10.01

Énekesnő

A mobiltelefon hangja kitartóan csenget, Maxxine Barnabás kénytelen volt felkelni és a hang után menni, és megkeresni azt a fránya telefont. Majd fáradtan, mint aki egész éjjel dolgozik, kényszeredetten felvette a telefont.

- Tessék.

- Barnabás Maxxine?- bár ritkán szólították Barnabásnak, inkább Barnának hívták, jobban is szerette.

- Igen.

- Barnabás Maxxine az író?

- Hmm igen.

- Jó hírem van az önszámára,- búgta egy nagyon kellemes női hang a kagylóba. Ne haragudjon, hogy zavarom Judit Stimpson vagyok az operaénekes, kiadójától kaptam meg a címét és a telefonszámát. Mivel nagyra tartom az írásait és a sors úgy hozta, hogy a maga városában lesz egy előadásom, jótékonysági koncerten énekelek. Arra gondoltam találkozhatnánk, ha önnek is megfelelne. Elbeszélgetnénk, megismernénk egymást, de ne vegye tolakodásnak, ha nem felelne meg magának, akkor nem zavarom tovább.

- Hátha minden áron egy ötvenes beteg emberrel akarja tölteni a szabad idejét, akkor legyen. Mikor jön?

-  Köszönöm, nyolckor lesz az előadás úgy háromra leérek.

- A címet tudja, várom magát, viszlát.

- Viszontlátásra.

Barna bement a fürdőszobába megborotválkozni, mindenképpen itt volt az ideje.

Tükörbe nézet és egy ötvenes embernézet vissza rá. Hiába nem ivott, nem dohányzott, beteg ember benyomását keltette. Nem tévedtek, akik így gondolták, hiszen súlyos szívbeteg volt. Már több hónapja várt új szívre. Továbbá nem múlt el nyomtalanul az a harminc év sem, amit kemény fizikai munkával töltött el. Télen hidegben nyáron melegben dolgozott, ki kezdték az ízületeit.

 

 Nem régóta hívják írónak, nem is igen tartja magát annak, hiszen csak egy novellás kötete jelent meg. Igaz annak jó visszhangja volt. Nem beszélt nyelveket, átlag embernek tartotta magát, aki az érzéseit, gondolatait akarta megosztani másokkal.

 

Mivel egyedül élt nem volt családja sokkal szabadabban érezte magát.

Közben kint eleredt a hó, fehér takaróval borította a környező hegyeket, és eltakarta a város szürkeségét.

A szóba melegsége, a kinti havas táj megnyugtatóan hatott közérzetére, és elgondolkodott Juditon.

 

 Mindenki ismerte, világszerte tizenöt- húsz éve volt már az énekesi pályán. Hét szám jegyű volt a gázsija. Egyórás fellépésért többet kapott mind ő két év alatt kereset. Nem beszélve arról, hogy nagyon szép nő volt és pofátlanul fiatal, legalábbis ő hozzá. Néha akaratlanul is olyan szavak kerültek a szájára, ami nem kifejezetten irodalmiak, ezek még az előző munkájának hagyatékai voltak.

Közben felerősödött kint a havazás, a gépek nagy erőkkel tisztították az utakat, ennek ellenére nem sok eredményt tudtak felmutatni. A síkos úton csúszkáltak az autók, látszott meglepte őket a téli időjárás. Egyedül a gyerekek örültek a hónak, önfeledten hógolyóztak, szánkóztak az út másik oldalán. Hiába december volt, itt az ideje.

 

Automatikusan rendet rakott az íróasztalán, észre se vette, hogy az időkéső délutánba ment át.   

Mindjárt itt lesz a vendég, futott végig az agyán, mikor megszólalt a kaputelefon. – Na tessék már itt is van - mondta félhangosan.

- Igen?

- Én vagyok, Judit.

- Oké, első emelet, nem tévedhet el, az elsőn egyedül lakom.

 

Kopogtak az ajtón, Barna kinyitotta, a küszöbön százhetven centi magas, fekete hajú, negyvenes szép nő állt. A hajában még megcsillant párszem hó pehely. Igen ez az a nő akiért versenyeztek a nagy színházak, New York, Milánó, miatta telnek meg a hatalmas nézőterek.

Vajon meg mondjam neki, hogy én nem szeretem az operát, talán egyet-egyet kivéve, és ezt a nőt üdvözölhetem az otthonomban.

 Hányan törnék össze kezüket – lábukat, és fizetnének hatalmas pénzt csak azért, hogy ők lehessenek a helyemben, gondolta magában Barna.

 

 Nyomást érzet a szíve táján, ösztönösen megdörzsölte ezzel is enyhíteni akarta a szúró fájdalmat.

- Tessék, fáradjon be.

- Tényleg nem zavarok?- Kérdezte Judit.

- Nem, tényleg nem zavar. – közben bemutatkoztak egymásnak, túlesve a formaságokon. Pohárforró tea mellet beszélgettek. Lassan indult a beszélgetés, ami Barnának volt köszönhető. Majd megszólalt. – Igazán nagy megtiszteltetés, hogy otthonomban üdvözölhetem. Mi indította arra, hogy felkeressen, de mielőtt válaszolna, tartózok egy vallomással. Még pedig azzal, hogy én nem szeretem az operát, és ami a legszörnyűbb még operában sem voltam. Tudom megrázó lesz amit mondok és bocsásson megérte, én még nem láttam a színpadon. Bár azt meg ígérhetem, hogy ezt a mulasztásomat pótolni fogom mihamarabb.

 

Judit fel állt,és a forró teás csészéjével az ablakhoz ment, kinézet az ablakon. Nézte a behavazott tájat és az egyre sűrűbb hóesést, élvezte a szóba kellemes melegét. Fekete magas nyakú garbó volt rajta, haja sötét ez a kettősség kiemelte fehér bőrét. Gyönyörű nő volt, és mégis valami megmagyaráz hatatlan szomorúság áradt belőle.

Csendesen megfordult, Barnára nézet, enyhe mosollyal az arcán kedvesen megszólalt.

 

- Most mind egyszerű ember vagyok itt, olvastam a műveit és nagy hatással voltak rám. Ritkán fordul elő velem, hogy oda adom a szívem valakinek, mondhatnám eddig még nem fordult elő. - közben nevetett majd folytatta. – Ha mégis megtörténik, akkor szeretném előbb megismerni.

- Hiszen maga férjnél van- csodálkozott Barna.

- Na és, nem hallót róla, hogy több évtizedes házasság után csökken a másik iránta vonzalom. Ezt akár bevallják akár nem, így van. - Közben huncutul mosolygott.

- Ez megtisztelő számomra,- ráncolta homlokát Barna - de talán egy másik életben tartalmasabb életet élhetnénk, mint most.

 

Judit elindult feléje, két kezébe fogta Barna arcát, majd egy csókot lehelt az arcára és azt suttogta- ezt vártam tőled, és szép lassan elhalványult, köddé vált. 

 

 Egyre türelmetlen hang jutott el Barna füléhez, hirtelen fel ült a kereveten a mobilja szólt. Á szóval csak álmodtam az egészet, nyugtázta magában a történteket.

Majd felemelte a telefont mérgesen.

- Tessék

- Maxxine Barnabás az író? – kérdezte egy női hang.

- Igen

- Önnek nagy szerencséje van, éppen most……

Barna nem hallotta a mondat befejezését, eszébe jutott, hogy ugyan így kezdődött az előbbi álma és nem akarta, hogy újra élje azt. Gyorsan közbe vágott, félbe szakítva a telefonáló hölgyet.

- Most fejezze be, és ne zavarjon többé ezzel a szívüggyel. – majd mogorván letette a telefont.

 

A vonal másik végén megdöbbenten bámult a kagylóra az ápolónő, még ilyet.

Pedig most halt meg egy énekes nő, a szíve pont jó lett volna neki.

 

               

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.