Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kanizsai József: Gyula Vitéz

2017.06.17

                                               Gyula Vitéz

 Ha netalántán elő kerülne ez az írás, akkor az olvasó véletlenül se gondolja, hogy valós történetet olvas. Még akkor se, ha olvasás közben déja vu érzése támad, ez csak a véletlen műve lehet a sorsnak.

Na, szólva éppen az esedékes valamelyik közösségi oldalon kalandoztam a minap, amikor megpillantottam Gyula ismerősömet, családi foton, éppen lediplomázott a lánya mellet áll, asszony gyerek, stb. Gyula akár lehetne a barátom is, de nem hiszem, hogy az lenne, mert nem igazán támogatja irodalmi törekvéseimet. Nem szponzorálja igazán a nyomtatott irodalmat, vagy csak meg van győződve, nem rentábilis dolgokba nem száll be. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeret adakozni, sőt majd meglátják, hogy nem egy egyszerű lélek ő.

 

 Gyula, mint annyian a karrierjét, az úgy mond rendszerváltás idejében  kezdte. Mert elvileg volt egy rendszerváltás, de mit nem mondok, volt is ténylegesen is. Hiszen az elmúlt 25-27 évben 3- 4 millió szegény emberek csoportja jött létre. Nagy volt a másik rendszerhez képest a különbség. Gyulát és a hozzá hasonló embereket is ez a rendszerváltás tette azzá ami.

Ismerősöm katonacsaládból származott több testvérrel a háta mögött. Volt ő benzin kutastól építési vállalkozóig, ami kinőtte magát szálloda tulajdonosi jogkörig. Vagyis mondhatnánk „Katona, tűzoltó, vadakat terelő juhász” minden. Majd megnősült, családot alapított, mint oly sokan mások széles e hazában, vette a bátorságot és a nyakába vette, a családalapítás minden nyűgét. Béby szetterestül kezdve, kiélvezve minden előnyét-hátrányát, de ez csak amolyan városi legenda.

Vele kapcsolatban sok városi legenda szól, majd későbbiekben vissza- vissza, utalok rá.

Én személyesen 2005-2006 környékén ismertem meg Gyulát. Régi szocialista csökevényes vállalatomat is elérte, az akkor divatos szóval a privatizáció. Gyula már komoly vállalkozó hírében állt a városban, próbált beszállni a versenybe, de nem nyert. Más nyerte meg, és ezzel én elvesztettem a több évtizedes munkaviszonyomat ennél a cégnél. Ugyan úgy jártam, mint annak idején több tíz, vagy százezer ember e honban. Munka nélkül maradtam, enni meg kell ugye. Hát felkerestem Gyulát. Szerencsém volt, nem az irodalmi munkásságomat nézte, és felvett.

 

 Igaz, hogy félévente más és más cég alkalmazottja lettem, de fizetést kaptam, sőt mint később kiderült azért fizettek utánam társadalombiztosítást is. Most már főnököm is lett a Gyula, hiába aki fizet, az parancsol. Szeretet kijárni a szomszéd országba is, voltak valamilyen üzleti érdekeltsége is. Volt pénz magyarul számolatlanul. Ekkor fordult elő, hogy adakozott is így felelőtlenül felhívva magára a figyelmet. Mivel imádott repülni, jótékonyság címen befizette magát egy vadászgéprepülésre. Nem mondhatja senki, hogy nem szeretet adakozni a Gyula főnököm, de repülni is. Üvöltötte a gépben „Ég és Föld között repülj velem” Majd nem utána küldték a földön állomásozó másik gépet, azt hitték, hogy a Gyula eltérítette a vadászrepülőt.

 

Bár Gyulától nem állt messze, néha a törvény áthágása, vagy inkább a törvények lazább kezelése. Azért repülő eltérítésben nem vett részt, és még én sem dobtam követ rá, mert imádott repülni. Én is szeretem a repülést, talán rokon lelkek vagyunk ezen a téren, bár én nem mentem helikopterrel Pestre zöldséget venni. Bár ez is csak amolyan városi legenda lehet, nem megerősített forrás. Tény, hogy közben az anyagi források nem úgy kezdtek alakulni a cégnél, ahogy elképzelte. Sajnos nagyon sok olyan emberrel vette körbe magát, akik sajátjaként használták a céget. Tudnék pár nevet mondani, de a halottakról jót, vagy semmit. Pedig akadt olyan, hogy céget alakítottak arra, hogy megcsapolják Gyula számláját, mikor ez csődbe ment akkor meg sírtak-ríttak. Sajnáltam én is, hiszen mégis csak több száz embernek adott munkát, az meg, ha családként nézzük akár 4-500 ember is lehet.

Persze, hogy bekerült pár hónapra a börtönbe, majd kijőve, örömmel közölte, hogy felvette egy új embert.

– Éppen itt jön a fegyveres kéregető - mutatott a telepre behajtó nyerges gépkocsira.

– Miért fegyveres kéregető?– kérdem a Gyula főnököt.

– Hát mert hülye!– mondta egyszerűen megállapítva a tényt, majd folytatta. – Vállalkozó volt, jól ment a bolt is, de egyszer egy névnapi bulit tartottak a hegyen, és olyan részegre itta magát, hogy lement a közelben levő benzinkúthoz és fegyverrel kérte az aznapi bevételt. Ezért lett a sitten fegyveres kéregető!

– Hát igen, egymásra találtatok.– mondtam nevetve.

– Ezt, hogy érted? – kérdezte.

–Ne törődj vele, nem számít lényeg, hogy működjön a kapcsolat köztetek. Ez Gyula olyan, mint a betonszivattyú, amit vettél. Több funkciós.– Itt meg kell jegyeznem későbbiekben megvettem, volna a szivattyút tőle, de már nem volt meg.

Na, nem betont akartam volna szivattyúzni, nem ám. Ennek a gépnek, ami Csepel művek terméke, volt egy akár hasznosnak mondható mellék terméke. Attól függ, honnan nézem, ha a mezőgazdaság oldaláról, akkor hasznos, ha építőipar oldaláról, akkor káros.

Mikor beindítottuk a gépet, akkor pár percen belül eleredt az eső, és amíg üzemelt szakadt. Vagyis nem volt más, mint egy eső csináló gép, olyan rezonancia keletkezett a közvetlen közelében, hogy ha a környéken egy csepp felhő sem volt, akkor is csinált eső.

Ha véletlen tönkre ment a toronydaruja és be kellet üzemelni a gépet, akkor biztosan esőkabátban dolgozta az emberek.

 

 Közben, ahogy elnéztem a képet, hiába az idő senkit sem kímél Gyula is lehiggadt. A gyerekek megnőttek, diplomát szereznek, ő meg egy szolid szálloda tulajdonos lett. Már nem repked a levegőben, földhöz ragad lett. Talán majd egyszer beáll a támogatóim sorában is. Nem is bánnám, értékes és érdekes embernek tartom, de az önéletrajzát nem írnám meg.

Arra itt vannak a városban, a sok meg nem értett irodalmár.

Ha belegondolok, hogy ezt a sok emléket egy kép hozta felszínre.