Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kanizsai József: Berkenye

2017.09.10

Berkenye

 

Berkenye vezetője Nyulas. Nyulas őrnagy a nevével ellentétben igen csak tevékeny katona, és nem nevezhetném simogatni való embernek. Sőt, ha éppen vadnyulat játszott, akkor még emberi mivoltából is kivetkőzött.

Persze amilyen idők jártak 2018-tól, kevés ember viselkedett emberhez méltóan.

Nyulas őrnagy igencsak benn járt az időben, már több mint 10 évvel, hogy megkezdte a második 50-esét is. Így természetes, hogy sokszor azon kapta magát, hogy bóbiskol az íróasztala mellett. Vagy éppen elábrándozik, lassan már többet aludt, mint amit ébren lett volna. Néha eszébe jutott, hogy lett belőle katona, de vajon őrnagy, hogy lett arra nem igazán emlékezett. Lehet, hogy kitüntették, de az is lehet, hogy csak simán kinevezte magát.

Az természetesen biztos, hogy volt neki valamilyen alapfokú kiképzése, és őrségbe is volt. Akkor is éppen szolgálatban volt, amikor megjelentek a katonák.

A területet hadműveleti területté nyilvánították. Úgy hozta a sors, hogy ott maradt a katonákkal. Igaz nem is volt sok választása. Biztonságosabb volt az Ausztrál egységnél maradni. Hogy, hogy kerültek az Ausztrál katonák Európában arra nem volt számára magyarázat. Közben eltelt 10 év, sokan kihaltak mellőle, voltak kudarcok, nagy veszteségek, de a végén győztek. Bár az ilyen győzelemre mondják, hogy még egy ilyen győzelem felér egy vereséggel.

 

Na, szóval győztek, megvédték magukat, és a területüket. A hadifoglyokat természetesen munkára fogták, kellet a dolgos kéz. Mindent előröl, kellet kezdeni. Persze minden közösségben másképp alakultak a dolgok. Helyben oldották meg azokat.

 

A fogjognak volt választása, vagy rabszolgák lesznek, ami a férfiak esetében ivartalanítással is járt. Vagy simán felkötik őket. A golyó értékes volt.

Nyúl őrnagy egy 500 fős település feje lett, vagy csak az emberek hagyták, hogy annak higgye magát.

Na azért el tudott egy-két dolgot érni, hiszen katonai parancsnok volt. Ez már ebben az időben pallós joggal is járt.

Bizony! Lelkiismeret-furdalás nélkül felköttetett bárkit, aki a közösség kárára cselekedett.

Vagy ne adj Isten lázadást szított volna ellen.

Emlékszem öt évvel ezelőtt, volt egy nagydarab vörös ember azt mondták, hogy ír fickó áskálódott ellene, és gyűjtötte az embereket maga köré. Mikor meglátták az emberek az őrnagyot, elhallgattak, nagy susmus volt. Nem volt mit tenni, egyik ilyen alkalomnál, nemes egyszerűséggel fejbe lőtte az embert. Az emberek ledermedtek e határozott cselekvés láttán.

– Na így lázadjatok!– mondta, majd kihúzta magát Nyúl.   

 Csak sokkal később mondták meg neki, hogy születésnapi meglepetést készített elő a szerencsétlen. Hát meglepetés az volt is az őrnagy számára, de nem, úgy ahogy elképzelte az ember.

Az ír óriásnak volt egy 15 éves lánya és egy 13 éves fia. Egyből árvaságra juttatta őket.

Pedig abban a kemény világban, amikor 1 liter vízért is, vagy egy cső kukoricáért is megölték egymást.

Nyúl maga módján rendes ember volt. Sajnálta a dolgot, összetrombitálta a falu apraját, nagyját, és nyilvánosan kért bocsánatot elhamarkodott és később kiderült téves viselkedéséért.

Mivel a két gyerek árva lett, bejelentette, hogy ezen túl ő lesz a gyerekek, gyámja. Majd a gyerekektől leborulva kért bocsánatot apjukért.

 

Ebből is látszik más világot kezdtek építeni az emberek. A régi világban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy elöljáró bocsánatot kérjen hibájáért, épp ellenkezőleg az került bajba, akinek igaza volt. Szóval, Nyúl őrnagyot ezért is szerették.

 

Természetesen volt a faluban templom is, mellette egy kiskocsma is álldogált. Sokan mondták, vagy a templomban áruljanak szeszt, vagy a pap menjen kocsmába, és ott tartsa az, istentiszteletet. De Nyúl őrnagy demokrácia híve volt. Egyszerűen nem engedte meg és kész. Ő volt az egyszemélyes demokrácia, sokan rá hagyták, nem baj, már úgysem húzza sokáig, hiszen már 60 is elmúlt. Nyúlnak meg volt a maga esze, szépen felépítette a falut, a hozzá tartozó infrastruktúrát, persze ami módjába állt. Igyekezett megtartani, fejleszteni. Mivel a település lakóinak semmi nem volt a tulajdonában, kivétel a személyes dolgok. A telek, föld, az erdő, a ház az mind a közösség tulajdonát képezte. Együtt művelték, dolgozták, az iskola, óvoda fenntartása mind közös feladat volt. Mindenki a képességeinek megfelelő feladatott kapott.

Természetesen itt is, mind minden településen létre hoztak egy biztonsági szolgálatot, ami képes volt a faluban fenntartani a rendet, illetve katasztrófa esetén megfelelő segítséget tudott nyújtani. A falunak volt a legnagyobb postagalamb hálózata, messze a vidéken. Igen kedves barátaim, és hallgatók, még arra is volt példa, hogy galamb levest főztünk annyi volt a galamb. Ide is hoztunk valami 10-15 darabot, persze nem azért, hogy leves legyen, hanem a kapcsolat tartás céljából. Hiába, 5-6 éve a háborúval megszűnt az internet, telefon, az okos telefonok világa, maradt a galamb.

 

A település elég zárt, egy bevezető illetve egy kivezető út található, ezeket volt tanácsos használni, aki Berkenye falvára akart eljutni. Először nem is Berkenyének hívták, hanem Akaszt falvának. Miért? Mert a bejövő út mellet állították fel, egy nagy tölgyfánál az falu akasztófáját. Tölgyfa előtt akasztófa, mellette két oldal egy-egy magas fenyő, mintha latrok lettek volna. Talán tényleg azt szimbolizálta, a két fenyő, csak szebbek voltak mintha emberek lógtak volna. 

 

A rabszolgák bár nem volt sok az is a közösség tulajdonában voltak. Természetesen megfelelő bánásmód járt nekik. Étel, évszakhoz megfelelő ruha, szállás, csak hát herélték a férfiakat.

Volt rabszolga, aki szóvá is tette az őrnagynál.

– Őrnagyúr, ez kegyetlenség!

– Már miért lenne az? – értetlenkedett Nyúl őrnagy.

– Ki ment értetek, hogy ide gyertek, és feldúljatok mindent, Azt szerettétek volna, ha behódolunk nektek. Hát ez nem jött be!

Különben is, ha úgy vesszük én is rabszolga vagyok. - csapott egy hatalmasat korbácsával a panaszkodó hátára. Mivel a kis korbács 4-5 ágba végződött, így igen csak komoly nyomot hagyott az illető hátán.

– Miért lenne rabszolga uram? – nyögte síró hangon a delikvens.

– Azért mert már vén vagyok, és nekem se igen megy a gyerekcsinálás. – Ez kicsit megnyugtatta a férfi rabszolgát.

 Természetesen a női rabszolgák nem voltak sterilizálva. Ezt ki is használta egy-két férfi a faluban.

Nyúl-őrnagy kötelezte minden esetben a rabszolganőt, hogy ha teherbe eset, ki volt az elkövető, ki a gyerek apja. Ha nem akarta elárulni, akkor akasztófával fenyegette meg a nőt.

 

Az első ilyen eset, elég izgalmasra sikerült a faluba, mert az illető egy nős férfi volt, ő ejtette teherbe a rabszolgalányt. Védelmére legyen mondva, a lány igencsak szemrevaló teremtés volt, a keleti vonásai ellenére is.

Nyúl-őrnagy a bíró, a település lakosai meg az ülnökök lettek az ügyben.

Az ítélet, amit közös határozattal hoztak meg, úgy szólt. Kötelezte a férfit, hogy vegye feleségül, nevelje fel a gyereket, és mivel a közösség vagyonában tett kárt kárpótolja a közösséget. Mivel nős volt és már volt felesége, a feleségnek megengedték, hogy elhagyja a csapodár urát, de ettől függetlenül a volt férjnek feleségtartást kellet fizetnie. Persze ezt nem pénzben, vagy nemesfémben kell érteni, hiszen ezzel a település lakosai igencsak gyengén voltak felszerelve. Élelmiszer, ruha, teli tüzelő, ami a biztonságos megélhetést biztosította.

 

Hát nem is éltek sokan a hűtlenség eme módjával, de azért néha megesett az ilyen baleset.

A volt feleségek, meg éltek ezzel a felkínált joggal, ott hagyták a hűtlen férjüket, és élték mondhatni kényelmes életüket.

Na azért a közösségi munka alól, ők sem húzhatták ki magukat, sőt ha volt saját gyerekük, azt továbbra is a legmagasabb fokon, odaadóan voltak hívatva nevelni. 

 

Nyúl-őrnagy ragaszkodott, hogy a falu két évre való élelem tartalékkal rendelkezzen, volt vendégházuk tisztaszobával. A vendégnek az első este ingyen volt a vacsora, leves, és általában valamilyen aprómarha sült körettel. Cserébe csak mesélnie kellet a környező világról, még ha az a szomszédfalu volt is. Szerették a pletykát is.

 

Ilyenkor összekötötték a kellemest a hasznossal és valamilyen közösségi munkát végeztek, míg hallgatták a történeteket. Ilyen alkalom volt a kukoricamorzsolás, tollfosztás, vagy éppen lehetett gyümölcsaszalás is.

A kisbíró feladata volt a történetek feljegyzése, hiszen akár egyes esetekből ők maguk is tanulhattak, vagy a gyerekek iskolai anyagába is beiktattak.