Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kanizsai József: PORFOGÓ

2015.09.30

 

 

                                                      PORFOGÓ

  

    Felállt, hatalmas nyújtózkodással, dörgő hangon megszólalt a pokol félelmetes ura – Ma szórakozni fogok. Majd megfordult, és a terem végébe ment. Szolgái pisszenni sem mertek, próbálták kitalálni minden gondolatát, óhaját a nem mindennapi lénynek.

 Mindenki téved, ha azt hiszi, hogy az ördögök fejedelme patás, szarvakkal ellátott szörnyűséges lény lenne. Bizton állítható, a földön sokkal de sokkal több rondább és visszataszítóbb ember szaladgál, mint az alvilág ura.

  Közel kétméteres magasságával nem tér el a megszokott normálmérettől, persze, ha a fizikai síkon mozgott. Szőke haja válláig leért, azt hinné az ember, hogy kék szem párosulna a szőke hajhoz, de nem. A szeme fekete volt, éjszurok fekete, ha valaki belenézett nem látott mást, mint a határtalan mélységet, amely mint a fekete lyuk, fogva tart mindent, ami valaha létre jött. Arányos testalkata erőtől duzzadó izmai vonzóvá és lenyűgözővé teszik minden fizikai síkon.

 Nem a külseje vagy alakja teszi gonosszá azt, aki gonosz, hanem ami benne él, és uralja a testet. Az ő testét betöltő erő ősi és időtlen, van benne jó és rossz.

   Ki mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz? Hiszen ha csak ő lenne uralmon, vagyis csak a gonosz létezne, akkor is lenne jó. Mivel minden cselekedet, gondolat nem lehet egyforma gonosz és akkor a kisebb gonoszság már jónak tekinthető a nagyobb gonoszsághoz. Ugyanez van, ha csak a jó lenne, akkor akár a kisebbik jó lehet már a rossz is, a nagyobb jóhoz viszonyítva. 

  Nézzünk körbe a világban, azt mondják, legyőzte Isten a gonoszt és elzárta a föld alá. Akkor csak a jók maradtak a földön, és mit cselekedett a jó a három négyezer év alatt. Háborúk, gyilkosságok, egymás megalázása, megerőszakolása, kizsákmányolása, csak a fájdalom és a pusztulás, ami körülveszi az embert. Ha ilyen a jó, akkor milyen a rossz? A jó nem létezhet rossz nélkül, nem lenne mihez viszonyítani egyiket sem. Ezért egyik sem létezhet a másik nélkül, bár csatát, csatákat hol az egyik nyeri, hol a másik, háborút egyik sem veszít.   Ám most a pihenés és a gondtalan szórakozásnak jött el az ideje. Egy olyan úr akart szórakozni, aki rendelkezett minden tudással és erővel, ami legerősebb lénnyé tette a pólus egyik oldalán.

   Ahogy ment a terem végébe, közben lobogott hosszú szőke haja, fekete köpenye úszott utána a levegőben. Megérkezvén laza mozdulattal megjelenítette a földet, majd a várost, ahol játszani akart. Ritkán pihen, vagy szórakozik, nála  ez az éves jó cselekedetet jelenti. Önzetlenül teszi, nem kér érte semmit csak a maga szórakozása végett, és persze a másik oldal bosszantása sem mellékes.

 Egy Észak-Amerika déli részén levő kisvárosra, közel háromszáz-ezer lakost számláló településre tette rá a kezét. A város képe, utcái, épületei, emberekkel együtt ott nyüzsgött a nagyúr előtt. Nézte a figyelmesen, majd egy mexikói fiú képe merevedett ki.

- Ő lesz az – jelentette ki a nagyúr- ő lesz a szerencsés, akinek segítek. 

A mexikói fiút  González néven ismerték, szülei bevándorlók voltak. Apja tavaly halt meg egy balesetben. Jó tanuló volt, szorgalmasan tanult, anyja több műszakot vállalt, hogy eltartsa őt és húgát.

Azt szerette volna, ha ösztöndíjjal bekerül valamelyik egyetemre. Az alvilág ura úgy döntött, segít neki, jó szórakozásnak és kihívásnak látszó feladatnak tűnt.

Megtette az előkészületeket és cselekedett. Bár az az igazság, hogy számára ez nem volt kihívás. 

 Másnap a város ingatlanközvetítőjénél, amely a legjobb volt a városban, megjelent egy úr. Magas, szőke hajú és nagyon gazdagnak látszó, hisz az is volt.

  • Jó napot kívánok, úgy értesültem, önök árulják a román stílusú kastélyépületet a kertvárosban.
  • Igen uram, mi, ha bármiben tudunk segíteni szívesen állunk a rendelkezésére - mondta az ifjú hölgy, hiszen látszott a jóképű férfin, határozott céllal jött hozzájuk. Mellesleg nagy hatást gyakorolt rá a méregdrága sportkocsi is, amivel leparkolt az iroda előtt.
  • Mennyibe kerül?
  • Huszonöt millió dollárba - jött a szemrebbenés nélküli válasz, - de ha sokallja, tudunk olcsóbbat és ugyanilyen szépet kínálni.
  • Á, nem kell,- lelke rajta - mondta mosolyogva a szőke férfi .- Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Gábriel Fenyő vagyok ,- majd unatkozó mozdulattal elővette csekk-könyvét és kiáltott egy huszonöt millió dollárra szóló csekket.

Majd átadta a megdöbbent hölgynek. – Mikor költözhetnék be? - kérdezte a még mindig ámuldozó nőt, aki nem az ilyen üzletekhez volt szokva. Tisztában volt, hogy milyen hatással van a halandókra. Nem érdekelte, nem is szórakoztatta őt.

- Itt van a kulcs uram, ettől a perctől az öné, bármikor beköltözhet. - Engedje meg, nagyon jó vásárt ütött nyélbe.

- Igen tudom. - majd megfordult és vissza sem nézve kiment az irodából, hosszú bőr kabátja szinte repült utána.

A nő még hosszú percekig csak bámult utána. Közben Gábriel ügyvédje útján felvette a kapcsolatokat az iskolával. Hisz nagyobb összegű pénzt kínált fel, és egy mecénásnak tisztában kell lennie, mire fordítják azt az összeget, amit ad. Minden simán ment, hisz az ügyvéd saját embere volt, ő hozta magával a pokolból. Bár néha a földön nagyobb rumli uralkodott és több fájdalom volt, mint a birodalmában.

  Birtokba vette a lakást, amit vett, és holnapra hagyta az iskolalátogatást. Nem azért, mintha fáradt volna, hanem azért, mert már késő délután volt. Gonzálezt már nem találta volna ott.

  Másnap úgy szervezte az érkezését, hogy összefusson a fiúval. Számára ez nem volt nehéz. Jó nevű iskola volt, ennek ellenére a diákok összetétele nagyon vegyes. Sokan kábítószereztek, és volt egy pár, akinél lőfegyver volt, ám a többség azért járt oda, amiért létre hozták az intézményt.

Majd, mintha véletlen lenne, nekiment Gonzáleznek.

                - Bocs González,  de sajnos  már majdnem késésben vagyok-, mondta mosolyogva Gábriel.

- Nincs semmi baj. Ismerjük egymás, hogy tudja a nevem?

- Nem, még nem találkoztunk, de a sapkádra van felírva ez a név. Hát arra gondoltam, hogy ez a neved.

- Ez így igaz, uram - mosolygott vissza.

- Most, ha már így megismerkedtünk, engedd meg, a nevem Gábriel Fenyő.

- Én meg  González vagyok.

- Majd még találkozunk González, ám most sietek - azzal elsietett az igazgatóságra.

 Gábriel felkeltette mindenki figyelmét amerre elhaladt, oly feltűnő jelenség volt a hosszú bőrkabátjában. Egy óránál is többet tárgyalt az igazgatóval majd megemlítette találkozását Gonzálezzel. Az igazgató kedvelte a fiút és örült, hogy ilyen befolyásos emberre tett szert. Tisztában van a fiú helyzetével, csak megjegyezte, ezen túl személyesen fog odafigyelni a fiúra.

Az igazgató szerencsésnek nevezte Gonzáleszt, hogy ilyen gazdag támogatóra akadt.

Majd elbúcsúztak egymástól, Gábriel az ajtót hirtelen kinyitva egy testes, jó megtermett fiúval találta szemben magát, mintha hallgatózott volna. De neki senki és semmi nem árthatott.

  Bár, meg kell hagyni Péter Sámuel, a híres sebész orvos fia, mindent hallott, hiszen kihallgatta az irodában elhangzott beszélgetést.

Bosszantotta, hogy támogatóra talált ez a kis mocskos mexikói, így is a bögyükben volt, mivel jobb tanuló, mint ő és barátai. Mindjárt ment, hogy elújságolja barátainak, amit meghallott. 

 Először Tomas Juniorral futott össze, akinek az apja a város főügyésze, köztudott, hogy meleg baráti szálak fűzik az ország belügyminiszteréhez.

Többször lehetett látni őket együtt a TV- ben is.

Tomas undorítónak találta, mennyire nyalják egyesek a bevándorlók fenekét – ezt nem nézhetjük karba tett kezekkel - mondta és együtt mentek megkeresni Pault. Aki minő meglepő, a helyi maffia nagy hatalmú urának egyetlen leszármazottja.

  Ők hárman nagyon jó barátok voltak, mindent megkaptak az élettől, amit csak egy gyerek kívánhatott. Gondtalan életet, a lányok a lábaiknál hevertek, vagyis inkább az ágyukban, a szüleiktől pénzt kaptak, ami sokszor italra, nőre illetve kábítószerre ment el.

Már mindegyiküknek volt saját autója, azt hitték, hogy rájuk nem vonatkoznak az előírások. Felsőbbrendűnek tartották magukat, ha valami bajt tettek, a szülök kihúzták őket a csávából, még ha az törvénytelen volt is.

 Lenéztek mindent és mindenkit, aki kevesebb volt, mint ők. A szüleik hatalmával éltek vissza vagy csak éltek ezzel a hatalommal. Ez történt most is.

Megállapodtak abban, hogy megleckéztetik a kis koszos mexikóit. Még azt a kis szerencsét is irigyelték Gonzáleztől, ami rámosolygott annyi bánat és balszerencse után.  Elhatározták, hogy felviszik a sziklára, amely a tengerparton áll, és majd jól helybenhagyják és gyalogoljon be úgy, ahogy akar.

 Az elhatározásukat még aznap szándékukban volt kivitelezni.

Paul kocsijával mentek, mivel az övé volt a legnagyobb hármuk közül.

Megvárták, míg González végez az iskolában, majd rábeszélték, hogy majd hazaviszik őt. Cserében ő meg néha segít egy-egy tantárgyban.

 A fiú jóhiszeműen belement, nem gondolt semmi rosszra, nem bántották eddig őt, igaz barátkozni sem barátkoztak vele eddig.

  Hát belement, vesztére.

  • Kiugrunk egy öt percre, a sziklára - mondta Paul – kell egy-két képet készítenem a naplementéről.

Senkinek nem volt ellenvetése, hisz nem volt messze a várostól, időben sem volt nagy kiesés.

Amikor kiértek a kocsival majdnem a szikla pereméig ment Paul. A kocsit leállította, majd szó nélkül kirángatták kocsiból és mocskolódások kereszttűzében agyba-főbe verték. Tomas még egy szerelővasat is elővett.

 González védte magát, ahogy tudta, kezét az arca elé emelte, ezzel a fejét próbálta védeni. Közben a szikla peremére sodródott megcsúszott és lezuhant a mélybe.

  A három fiú megdöbbenve nézett utána, nem gondolták volna, hogy ez lesz belőle. Ők csak meg akarták leckéztetni a kis undok bevándorlót. Meg nem akarták ölni, ennyire még nem voltak elvetemültek. Ám mégis megtörtént a baleset.

  - Most mi legyen - mondta Peter – azt hiszem meghalt, nagy bajban vagyunk, börtönbe kerülünk. Ezt nem fogjuk megúszni.

  • Nem kell pánikba esni, segítséget kell kérnünk, gondolkodjunk - mondta Paul.
  • És kitől, nagyokos, talán az apádtól, a maffiózótól?
  • Miért, talán a te apád, a fő-fő ügyész úr talán tudna segíteni? Vagy mindjárt le is tartóztatna, köztük a fiát is.
  • Ne bomoljatok, ez baleset volt nem? Hisz nem akartuk megölni.

Szóljunk be telefonon, hogy baleset történt, hívjuk ki a mentőket és a rendőrséget. Közben nem ártana értesíteni a szülőket, hogy mi történt, mert nem mászunk ki ebből a csávából.

  • Gondolod Peter, van rá esély, hogy megússzuk?
  • Igen, ha összefogunk, és a szülök is segítenek, apa a kórházban elintézi, hogy a sérüléseket esés közben szerezte, Tomas az apád minél hamarább lezáratja az ügyet, és nem indít nyomozást, a te apád Paul elsimítja az útban felmerülő akadályokat.  Ha ez sikerül, akkor megúszhatjuk. Tudjátok, mire vagyok kíváncsi, most kit fog támogatni az a kikent kifent ficsúr, aki patronálni akarta a kis mocskot.
  • De rasszista vagy, de rasszista vagy Peter! - szólt vigyorogva Paul.

Úgy is tettek, ahogy megállapodtak, felhívta mindegyik a saját szüleit, elmondták, hogy mi történt. Őrjöngtek, de nem volt mit tenni, beleegyeztek, hogy minden támogatást meg fognak kapni. Továbbá tartják magukat a tervhez, hiszen nem tudtak volna kibújni alóla és letagadni, mivel többen is látták együtt elmenni az iskolából. Kihívták a mentőket majd telefonáltak a rendőröknek is, hogy halálos baleset történt. 

  Ahogy megérkeztek a mentők, mindjárt megállapították a halál beálltát. A mentőkkel szinte egy időben megérkeztek a rendőrök is, amely nagy meglepetéssel szolgált a három fiúnak. Mivel Fehér Márk hadnagy azonnal őrizetbe vette őket.

  • Miért vessz őrizetben hadnagy úr? Hisz baleset volt - mondta Tomas.
  • Az apja becsületes ember. Értesített bennünket a történtekről, továbbá arról is, hogy agyba, főbe verték a társukat. Az eset tisztázásáig őrizetbe lesznek véve. Vigyék el őket - intett a közelben várakozó rendőröknek.

Alig telt el húsz perc, mikor a főügyész titkárnője bejelentette Peter Sámuelt, a híres sebészt, illetve a még híresebb maffiózót, idősebb Morgen Pault.

- Micsoda meglepetés Morgen, ön itt, pedig nem szeret idejárni és ön doktor úr, kérem, foglaljanak helyet.  Tudom, miért vannak itt, de előre megmondom, még ki nem vizsgálják az ügyet,  nem tudok többet mondani. Sajnálom önöket, de még a saját fiamnak is és a többieknek is a szembe kell nézni cselekedeteik következményével.

- Igen, de nem erről volt szó, hanem arról, hogy segítünk a gyerekeknek. Nem beszélve, ha bűnösnek találják a fiúkat, akkor akár börtönbe is kerülhetnek több évre. Ami tönkre teheti a jövőjüket, mi lesz velük így?

- Lehet, doktor úr, lehet, de a törvény mindenkire egyformán érvényes. Nem beszélve arról, hogy szórakozásból megvernek egy ártatlan fiút, bűnhődjenek. Azt kérdi doktor, hogy mi lesz velük, én meg azt kérdem, milyen emberek lesznek az ilyenekből? Sajnálom én is, szeretem a fiamat, de van egy pont az életben, amit nem fogok átlépni, még az ő kedvéért sem. És ha most megbocsátanak, sok a dolgom.

- Hát jó, de a legjobb ügyvédeket fogom felkérni a fiam védelmére.

- Tegye azt Morgen úr, én is azt fogom tenni, és azt tanácsolom a doktor úrnak is. Most pedig bocsássanak meg.

Kifelé menet odaszólt Morgen a doktornak – Azért becsülöm a főügyészt, nem csinál kivételt, még a fia kedvéért sem. – Pedig most azt hiszem, kivételt tehetne, nagyon rossz előérzetem van. – Nem kell aggódni doktor, meg fogjuk oldani ezt a problémát. A gyerekek hibát követtek el, verekedtek, de az ő korukban mi is verekedtünk. Nem lehet őket ezért börtönbe küldeni, még akkor is, ha most egy szörnyűséges baleset történt, amely halállal végződött.

Közben leértek a kapu elé és elbúcsúztak egymástól. 

 Eközben Gábriel, a nagyúr dühös lett, amint szolgája beszámolóját hallgatta. Nem mintha nem tudna róla, hogy mi történik a világban, látszatra viszont adni kell. Az ügyvéd beszámolt González haláláról, a gyerekek hogyan verték meg és arról is, hogy a szülök mit terveznek.

  • Pihenni jöttem ebbe a városban és nem dolgozni - csóválta a fejét a nagyúr, de a munka is szórakozás. Vajon mit fognak tenni, a szülők, ha megbüntetem a gyerekeket. Lássuk. 

Rá egy hétre a temetésen a fél iskola jelen volt, a temetés költségeit az iskola magára vállalta. Ezzel is csökkenteni akarták González családjára nehezülő terhet, hisz elég az édesanyának az elvesztett fia iránt érzett fájdalma. Nem akarták még a temetés költségeivel is terhelni. A ravatalozón a koporsó félig nyitva volt, így láthatóvá vált González fehér arca. Körülötte a sok virág, koszorúk hada, az emlékezés virágai borították a koporsó környékét. A gyerekek, az osztálytársak és a tanárok így vettek búcsút szeretett diáktól és baráttól.

Még valaki eljött a búcsúzásra, a nagyúr.

 A néma csendben, nyugodt kiegyensúlyozott léptekkel megjelent az alvilág hatalmas ura. Léptei zaja visszhangzott a ravatalozóban, hosszú fekete kabátja úszott a levegőben, szőke haja a vállát verdeste, és most nem rejtette el sötét szemeit. Megjelenése megfagyasztotta körülötte a levegőt, Minden szem rászegeződött. Odament a koporsóhoz, ránézett a halott fiúra, majd halk hangon megszólalt. Bár halkan beszélt, mégis mennydörgésszerűen hallatszott a helyiségben.

  • Bár életre tudnálak kelteni, de mégsem teszem. Az már nem lenne ugyanaz. Ezért elengedlek, de mivel a halálod nem az én tervem volt, hát megmutatom, hogy mi a halál. Mához tizenöt nap múlva már mind a hárman halottak lesznek.

Megfordult és az ott levő emberekhez fordult, majd a következő vészjósló szavak hagyták el száját.

  • Ez azokra is vonatkozik, akik az utamba állnak.

Majd laza kézmozdulattal, ami szinte csak a sajátja, megnyitott egy kaput és átlépett a túlvilágba. Nem törődve az emberek döbbent bámulatával, azzal a magabiztossággal tette, mint, aki tudta, neki senki és semmi nem árthat.

Akik látták, tisztában voltak, hogy ez az ember nem a levegőbe beszél. Nem szerettek volna az ellensége lenni, féltek. A félelem beköltözött a városba.

  Gábriel a ravatalozóból egyenesen a rendőrségen jelent meg a semmiből, a rendőrök nagy megrökönyödésére. Egyenesen a fiuk cellája felé ment, mikor egy-két rendőr annyira feleszmélt, hogy megpróbálják útját állni. Nem sok sikerrel, látszott Gábrielen bosszantják az akadékoskodó emberek. Felemelte kezét és pillanatok alatt hamuvá égette az útjába kerülő embereket. A rendőrök fedezékbe menekültek, és onnan nyitottak tüzet a hívatlan látogatóra.

Ám ez egy cseppet sem zavarta, nyugodtan odasétált a cellához, egyszerűen eltüntette a rácsokat és megállt a három fiú előtt. Vészjóslóan megszólalt, miközben záporoztak rá a golyók.

  • Meg fogtok halni, mivel megöltétek Gonzálezt.
  • Nem öltük meg - mondta Tomas – baleset volt - és lehajtotta fejét. Rettegett, az ájulás környékezte attól, ami a szeme előtt történt, és ami folyamatosan zajlott. Hiszen a rendőrök állandó tűz alatt tartották, egy civil ruhás nyomozó megpróbálta lerohanni, de azonnal hamuvá égett.
  • Ha nem veritek meg, akkor még ma is élhetne, és boldog lehetne, ösztöndíjat kapott volna az egyetemre. De ti megakadályoztátok ezt, és ezért kővé fogtok válni. Először az egyik, aztán a másik, majd a harmadik követi. Öt nap alatt fog végbe menni. Az első nap bokáig, a másik nap térdig, a harmadik nap derékig, negyedik nap a nyakig, és az ötödik nap végleg kővé fogtok válni. Egyszer és mindenkorra megmutatom, hogy van nagyobb hatalom apátoknál és a földi hatalomnál. Döntsetek, ki lesz az első.
  • Apám úgyis megöli, ha hozzám mer nyúlni - hagyta el meggondolatlanul Paul száját.
  • Bátor vagy, vagy csak ostoba, ezért te leszel az első. A bal kezében egy kék energia gömb jelent meg, majd mosolyogva Paulra fújta. 

Elfordult a cellától, végignézett a romos őrszobán, és elindult kifelé, ám ekkor érkezett meg az erősítés kommandósok képében. Nagy lendülettel rohantak be, ki akarták használni számbeli fölényüket és lerohanni Gábrielt. Nem tudhatták, hogy a biztos halál kitárt karjába futnak. A nagyúr rájuk sem pillantott, csak egy kis köd, amiben eltűnt ő is, és a kommandósok nagy része.

  • Mi a fene volt ez? - ordítja Fehér hadnagy – a sebesülteket azonnal lássátok el. Továbbá tudni akarom, ki ez a terminátor szerű alak, kérem a helyiségben felvett videó anyagot. Hátha okosabbak leszünk tőle, nézze meg a gyerekeket valaki. Mindent tudni akarok ezekről, a kis terroristákról, mivel bőszítették fel ezt az embert. Ötleteket kérek, hogyan tudjuk magunkat megvédeni esetleges újabb támadás esetén, mert eddig ez nem sikerült. Hogyan tudjuk megvédeni a fiukat? Minden épkézláb anyagot kérek az irodámba.
  • Hadnagy úr, hadnagy úr, jöjjön azonnal ezt látnia, kell - kiálltja egy tizedes.

A hadnagy odarohan cellákhoz és lenéz Paulra.

     - Mi történ megint?

  • A lába hadnagy úr, a fiú lábát bokáig egy gránitszerű anyag borítja.
  • Mi a csoda folyik itt? Hívják ide az orvost, de tüstént. Próbálják leszedni róla ezt az anyagot. A gyerekeket hermetikusan el kell zárni mindentől és mindenkitől, lehet, hogy fertőző. 

Közben megérkezett az orvos, nekilátott elsősegélyt nyújtani a rémült fiúnak. Mindegyik halálosan meg volt rémülve. Ez alatt megtörténik a srácok biztonságba helyezése is.

  • Valaki értesítse a szülőket - adta ki az utasítást a hadnagy - tudniuk kell róla, hogy mi folyik itt.

Egy felbolydult méhkasra jellemző állapotok uralkodtak az őrsön. Minél előbb úrrá kell lennünk a helyzeten, morogta magában és beviharzott a szobájába. 

 A nagyúr visszatért birodalmába, már nem érdekelte a kisváros. Még kétszer teszi ebben az ügyben jelenlétét a városban és részéről vége, mosolyogva ment tovább, halaszthatatlan ügyeit intézve. 

 A másik világban a Gábriel okozta látogatás valódi káoszt okozott. Mivel fogalmuk sem volt, hogy mivel állnak szemben, mindenkit értesítettek a Nemzet Biztonságiaktól a biológusokig, mindenkit.

  Komolyan féltek, hisz ilyen fenyegetéssel szemben védtelenek voltak, felmerült bennük, ha meg tudnák oldani a problémát, akár saját céljaik eléréséhez is használhatnák. Volt ember, aki az egész szerencsétlen ügyben csak a lehetséges fegyvert látta.

  Lassan beérkeztek az adatok, egy amatőr videós lefilmezte a ravatalozóban történteket. Ez a kazetta is Nemzet Biztonság asztalán landolt, akik időközben kivették  Fehér hadnagy kezéből az rányitást. 

 Adatokat gyűjtöttek Gábrielről, eljutottak elég hamar az ingatlanközvetítőhöz, ezen keresztül a lakásáig.

Majd feltérképezték a mecénás szerepét az iskolában, találkozását a kis Gonzálezzel. Minden adatot összeszedtek, amihez hozzáfértek. Megállapították, hogy ez az ismeretlen egy hete létezik csak. Nem volt betegbiztosító kártyája, nem adózott soha, egyszerűen nem létezett, és nem létezhetett volna ilyen tudással. Mindenki számára rejtély volt. Méghozzá nagy rejtély. A lakásában nem találták, így az épületet szoros megfigyelés alatt tartották, hogyha feltűnne, azonnal le tudjanak csapni.  

  A gyerekek szülei az értesítés után azonnal ott teremtek, tolongtak, de szinte nem is láthatták őket. Tehetetlenek voltak, lehet, hogy biológiailag ők voltak a szülők de ez már államügy volt. Természetesen őket is górcső alá vette a nyomózó hatóság. Keresték az esetleges okokat, legkellemetlenebb helyzetben az öreg Paul volt, a helyi maffia vezér. Azon nyomban le is tartóztatták, a többieknek csak kisebb kisiklások voltak a számlájukon. Bár az öreg Pault borsos óvadék ellenében, tekintettel a helyzetre, szabadlábra engedték. 

  Eközben az orvosok helyzete semmiképp nem volt rózsás, nem tudták az ifjú Paul lábáról eltávolítani a követ. Természetesen mindenki tudott arról, mi hangzott el köztük és Gábriel között. Tudták, ha nem találnak ki valami megoldást, akkor, ha igaz lesz a mit a férfi mondott, nagy bajban vannak. Látszott, az idő múlásával centiről centire veszi át a biológiai test felett az irányítást az élettelen gránitszerű kő.

Felmerült az amputálás lehetősége is, de ezt nem merték megkockáztatni.

Egyszerűen megoldhatatlan feladat előtt álltak. 

 Az idő könyörtelenül fogyott, és annak rendje és módja szerint, ahogy Gábriel megmondta. Megpróbálkoztak a lehetetlennel, nem maradt más hátra, mint az amputálás. Nekiálltak a műtétnek, de a megdöbbenéstől majdnem ők is kővé merevedtek. Nem tudták végrehajtani a műtétet, egyszerűen semmilyen szike vagy lézer nem volt képes áthatolni a testen. A mikrobiológusok a vér, illetve szövetmintából arra a következtetésre jutottak, hogy milliárdnyi nanó robotok alakítják át a szervezet atom szerkezetét. Ezt a folyamatot nem lehet, legalábbis ők nem tudják megakadályozni. A tudomány még nem tart itt, legalábbis a földi még nem. A fiú élete meg van pecsételve, és ha igaz minden, ami itt történt, akkor a másikaké is.

  • Egyszerűen hihetetlen, nem tudom elhinni! - fakad ki a főügyész felesége hangos zokogásban. – Lehet, hogy bűnösök de akkor sem érdemlik meg a halált. Főleg nem az ilyen kegyetlen halált. Náluk sokkal, de sokkal nagyobb bűnösök, gyilkosok szaladgálnak kint a világban, ők miért élhetnek? Nem lehet Isten ilyen kegyetlen! Nem veheti el tőlem. - zokogta keservesen.

Férje megpróbálta nyugtatni, de nem sok sikerrel. A városban futótűzként terjedt el a történet. Események ilyetén alakulása nyugtalanította az embereket. Voltak, akik úgy akarták megoldani a problémát, hogy megölik González anyját és húgát. Úgy gondolták a mexikói nő átkozta meg a várost  és szinte hihetetlen, de nagyon sok ember gondolta valósnak az esetet.

 Az amúgy is szerencsétlen nőt a katonaság védte. Nem elég, hogy fia halott, de őket is meg akarják ölni. Nagy fájdalma ellenére ő maga sem akarta a gyerekek halálát - főleg ilyen kegyetlen halált nem,-  ő is anya volt.

 A feldühödött tömeg már majdnem megostromolta a házat, ahol a mexikói nő volt lányával, amikor váratlan segítség jött.  Egy magyar származású öreg sámán jelent meg a tömeg előtt és dörgő hangon a tömegre ordított.

  • Ostobák, ha megölitek, azzal nem ér véget ez a szörnyűség! Még nagyobb bajban lesztek, ez nem isten büntetése, hanem a gonoszé. Ki akarjátok Isten haragját is hívni?  A legjobb úton vagytok felé, hogy Isten az egész várost megbüntesse, mint Sodomát vagy Gomorát. Gondoljátok végig, eddig csak a bűnösöket érte el a baj, illetve azokat, akik megpróbálták őket védeni! A három fiú ennyit szenved hibájáért, ti mennyit fogtok?

Az elhangzottak mély hatást gyakoroltak a feldühödött tömegre, ennek eredménye az lett, hogy elkezdtek haza szállingózni. A félelem és a szégyenkezés kiült az arcukra, a sámán szőrén - szálán eltűnt a tömegben. 

 Az orvosok sajnos nem tehettek semmit a halálra ítélt fiú érdekében, legfeljebb megpróbálták csökkenteni a  fájdalmát. Már korábban, a kezdetekkor külön kezelték a barátaitól. Így legalább nem láthatták hosszú szenvedését, és azt, ami esetleg rájuk is vár. A szülők az idegösszeomlás szélén voltak már az állandó félelemtől, a  tehetetlenség érzésétől.

 A negyedik nap az előre megjósolt állapotot érte el a szervezetet, rettenetes fájdalom kísérte az átalakulást. Már azon a ponton voltak, ha módjukban állna, élnének az eutanáziával. Ám a sors nem adta meg még ezt az esélyt sem a fiúnak, és az ötödik nap megpecsételődött a sorsa. Öt nap hosszú kínlódás után Morgen Paul junior meghalt, méltatlanul magas árat fizetett ostoba vétkéért.

  Fehér hadnagy bement a város legjobban védett helyiségébe, ahol most éppen a két még életben maradt fiút őrizték. Kizárólag önkéntesekből verbuvált, harcedzett katona próbált szembeszállni a lehetetlennel. A fiúk szobája kamerákkal volt teletűzdelve, nem akartak semmiről lemaradni. A hadnagy úgy érezte, a fiúknak joguk van tudni, hogy barátjuk meghalt. A hadnagy sem volt már ugyanaz, mint ezelőtt, legalább tíz évet öregedett az elmúlt hét alatt. Alaposan megváltozott a világnézete és egy csomó dolgot más szemmel nézett. Kitörölhetetlenné vált az életéből az elmúlt hét és ki tudja még mi vár rájuk.

Az ajtó közben kinyílt majd szomorúan, lassan belépett.

  • Szerbusztok srácok, szomorú hírrel jöttem. Paul meghalt. - mélységes csend ereszkedett közéjük. Mindegyikük lehajtott fejjel hallgatott. Majd  Peter halkan megszólalt.
  • És hogy halt meg?
  • Ahogy megjósolták, sajnos kővé vált. Sajnálom.
  • Sokat szenvedett? - jött Tomas kérdése, de látszott rajta, egészen máshol jár gondolatban.

A hadnagy elgondolkodott a kérdésen majd kibökte. - Nem, hamar elvesztette az eszméletét, szerencséje volt ebben az esetben.

  • Mi mért nem kapunk még egy esélyt? - kérdezte Peter - úgy visszacsinálnám, ha lehetne. - S közben felnézett ültéből a hadnagyra. A hangjában érezni lehetett, küzd a sírással.
  • Nem tudom Peter, nem tudom, mi miért történik, mindent elkövetünk, hogy segítsünk.
  • Elbúcsúzhatunk a szüleinktől? Most biztosan én vagy Tomas jön.
  • Meglátom, mit tehetek.

  Azzal megölelte Petert, utána Tomast, nem tudta miért teszi, de érezte, el kell köszönnie tőlük. Szeméből egy könnycsepp gördült végig az arcán, majd megfordult. Legszívesebben nekiment volna az egész világnak, tehetetlen dühében. Dühös volt, talán saját magára a legjobban azért, hogy nem tudja legyőzni Gábrielt, de ha feláldozza az életét, akkor sem tud semmit megváltoztatni. Nincsenek egy súlycsoportban.

  Ígéretének megfelelően elintézte, hogy találkozzanak a fiúk a szüleikkel. Közben reménykedett abban, hogy nem történik semmi, nem teljesül be, amit Gábriel mondott. Hiszen már tizenkét órája meghalt Paul és nem történt semmi. 

A szülőket elküldték, csak Peter anyja, maradt még egy kicsit tovább bent velük, amikor a fal hirtelen áttetszővé vált és kilépet a semmiből Gábriel. A sötétség ura eljött a következő áldozatáért. A két fiút nézte, majd megszólalt.

  • Ki lesz a következő? - hangja mennydörgött a helyiségben.
  • Ne nyúljon a fiamhoz - ugrott a gyerekek közé Peter anyja – Inkább vigyél el engem. Könnyei folytak le a földre, miközben felemelte tekintetét és  ránézett Gábrielre. Ahogy a szemébe nézett, megroggyant lábaival hátra tántorodott. Rájött, nem ember áll előtte, a fekete mélység, ami elnyel mindent, amihez csak hozzáér. Ez a lény nem érez haragot vagy jóságot, ez csak létezett. A fekete szemek visszatükrözték hulló könnyeit, átnézve rajta.
  • Nem lehet asszony, nem akarok új játékosokat bevonni a játékba. Ha elfogadnám a felajánlásodat, lehet, hogy jönne a fekete csuhás ember a kis arany mérlegével. Nem biztos, hogy egyensúlyban lenne a mérleg nyelve, akár elveszthetném ezt a játékot, amit folytatok.

Közben még a párbeszéd folyt odabent, a kamerák hűen közvetítették az eseményeket a kintieknek. Azonnal megkezdték a behatolást a bentiek védelme érdekében. Sajnálatos módon nem sikerült, nem tudtak hozzájuk menni. Tisztában voltak vele, ez megint Gábriel műve.

  • De cserében meghagyom a kintiek életét és felgyorsítom a dolgot - és ebben a pillanatban két kék energiagömb jelent meg a kezében. Majd nyugodtan ráfújta a két mozdulni sem tudó gyerekre.
  • Bevégeztetett - és eltűnt a szemük elől.

Abban a pillanatban feltárult az addig zárva levő ajtó, berohantak a katonák. Nem tehettek mást, mint elvezették a fiúkat, külön helyiségben helyezték el őket, ahol megpróbálnak mindent megadni az utolsó napjaikhoz. Hiszen tudatában voltak a saját képességüknek, csak a csodában reménykedhettek, de ma a csodák a másik oldalon történtek. Természetesen minden mozdulatot filmen rögzítettek, egy hangos sóhaj, egy szemrebbenés nem veszhetett feledésbe.

 Ez a hihetetlen szörnyűség, ami ebben a kis városban lejátszódott, illetve tart még jelenleg is, az egész világ szeme előtt játszódik. Hiszen a világ összes TV – csatornája képviseltette magát.

  Élethűen és most az egyszer nem elferdítetten, a színtiszta igazságot, a szigorú tényeket közvetítették. Talán a lelkük mélyén féltek, ha nem hűek esküjükhöz, akkor ők is részesei lehetnek ennek a szörnyűségnek. Ami pedig legtávolabb állt tőlük, hogy kővé váljanak. Épeszű ember nem vállalta volna be ezt a rizikót a földön.

  Az egész világ szimpátiáját élvezték a szenvedő alanyok. Felmerült, hogy megvásárolják a gyermekek életét, a világ fizetett volna értük. A legnagyobb váltságdíj, mióta ember él ezen a bolygón. Tudták kevés az esélye annak, hogy létrejöjjön az alku, hiszen nevetséges volt még az ötlet is. Egy olyan lénynek, aki ekkora hatalommal bír, aki mindent és majdnem mindenkit  meg tud szerezni, számára nem tudtak az emberek csereértéket kínálni.

 A szülök fájdalma leírhatatlan volt, átkozva mindent és mindenkit, megkérdőjelezve Isten létezését és hatalmát. Volt szülő, akit közelebb hozott Istenhez a belátható halál, és volt, akit eltávolított.

 A gyerekek lassan elfogadták, hogy napjaik meg vannak számlálva, belátva nincs az a földi hatalom, ami rajtuk segíteni tudna. Hatalmas energiát emésztett fel a fájdalommal való birkózás. S közben megállíthatatlanul alakult át testük kővé. A negyedik nap után már folyamatosan kapták a kábítószerek széles skáláját, ezzel is csökkenteni igyekeztek a fájdalmukat.

   Nem volt megállás, az idő könyörtelenül fogyott és az ötödik napon beteljesült a két fiú halála. Az egész város készülődött a hármas temetésre, csend honolt az egész városban, nem sírt senki még a szülők sem, már nem volt könnyük.

Mindenki tudta, az emberek, az emberiség csatát vesztett. Nem volt jó érzés szembesülni azzal a ténnyel, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva. Mindennek és mindenkinek és segítséget nem kapnak sehonnan.

  Nem a három fiú halála, ami megrázta őket, hiszen az elmúlás, a halál része volt minden napjaiknak. A gyerekek az emberiséget szimbolizálták, úgy, mint ahogy ők is, hibát hibára halmoztak, ártatlanokat bántanak nap, mint nap. Százezrek  halnak meg naponta, de megbánást senki nem tanúsított miatta, most szembesültek először náluknál nagyobb hatalommal, és vesztettek . Nem segített sem ima, sem düh, itt volt annak az ideje, hogy más értékek után nézzenek a régiek helyett. A régi istenek helyett, újakat keressenek.

  A temetés ugyanabban a ravatalozóban kezdődött, mint Gonzálezé. A három kővé vált fiú egymás mellet feküdt, a szülők kétségbeesett sírás közepette búcsúztak tőlük.

   Minden mozdulatot figyelt Gábriel hatalmas kivetítőjén, majd kis grimasz ült ki a szájszélére.  Már a tőle megszokott lezser mozdulattal a három kővé vált fiút levitte magához, megfosztva az élőket attól, hogy megadják a végtisztességet szeretett halottjuknak.

 

 A hatalmas úr csak nézte egy darabig a kőszobrokat, majd odaszólt szolgáinak:

  • Állítsátok a sarokba őket. Jók lesznek porfogónak.