Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kanizsai József: Sitkei ásatások

2019.05.03

 

Sitkei ásatások

 

 Szerinted jó felé repülünk az ásatásokhoz? –Kérdezte Selim a hold muzeológusa.

–Miért tévedtem valaha? –kérdezett vissza Ezüst Hold.

Selim ránézet, nevetve mondta –nem ez lenne az első eset.

–A Titánon csak véletlenül tévedtem el, nem volt helyismeretem, de Európát ismerem, mint a tenyeremet. Hiszen kínai vagyok.

–Persze ti Kínaiak őshonosak vagytok Európában.

–Nem, de az őseim leigázták az egész földet, kereskedők voltak, néhányan mosódások. –mondta nevetve Ezüst Hold.  – Látod, ott van Sitke a kápolna aljában találtak sok érdekes, és értékes dokumentumot a 2001—2060 évekből. Nagyon jól olvashatók, pedig 800 év telt el az óta. Nincs is ember ezen a tájon, csak állatok, hetek, hónapok eltelnek, mire néhány emberrel találkozol, melyek kutatóállomásokon teljesítenek szolgálatot. Talán még 800 év és olyan lesz ez a hely, mint újkorában. –  Húzta ki magát büszkén, a pilóta feladatokat is ellátó Hold.

 

Helikopter simán leszállt a kápolna domb aljában. Hiába Holdnak volt gyakorlata a repülésben. Saját kárán tanulta meg a Titánon.

Mindkettőjüket már várták, hiszen elismert szaktekintélynek számítottak a szakmában.

Kíváncsiság hajtotta őket, de előtte lekellet, futniuk a kötelező köröket, bár a környezet sugárzása már nem volt annyira veszélyes az emberre nézve.

Ittak egy jó erős kávét, bemutatkoztak egymásnak, már akivel még nem találkoztak, mikor Selim nem bírta tovább.

 –Megnézhetnénk a helyszínt?

–Persze! Mutatjuk az utat. Jött a készséges felvilágosítás az ásatást vezető hölgytől. Aki felnézett a két világhírű kalandor régészre.

 

A kápolna pincéjében felhalmozott anyag láttán Selim izgalomba jött.

Mint valami új, ismeretlen világba pottyant volna, és igaza is van, nagyon kevés, hiteles információt tudtak össze gyűjteni a XXI. sz. első feléből, sokszor azok is ellentmondásosak voltak. Ez úgy nézet ki, hogy ez más lesz, egy egészen új kincsesbánya.

Hold felemelt egy laminált lapot a sok tízezer csomóból. Rajta tökéletesen olvasható 2018 év.

–Ez az! Kiáltott fel Hold. – Selim gyorsan oda dugta a fejét, hiszen ha tetszett hanem, kénytelen volt Holdra hagyatkozni. Mert Hold ismerte a nyelvet. Hiszen ősei, itt kereskedtek, vagy mostak ruhát. Húzta kényszerű mosolyra a száját.

–Fordíts! –Sürgette Holdat.

Hold, rá nézet és nevetve megjegyezte. – Ugye most jól jönne  egymosodás az őseid között!

Majd nem csigázta Selim idegeit, neki ált az újkor nyelvére fordítani a történelmet.

 

 Az elmélet, hogy a földet több részre bontsák. Mint Európai Unió, Ázsia Unió, Afrikai Unió, USA. csoportra. Egyelőre nem sikerült létre hozni ez által a világállamot sem. Még nem volt egységes a föld népe, hogy ilyen nagy erejű projektben vegyen részt.

Pedig az idő vészesen fogyott. Az emberi populáció ugyan nőt, de a fehér ember szép lassan eltűnik a földfelszínéről. Persze nem csak ők, hanem az élővilág számtalan képviselője szintén, ideértve a madarakat, rovarokat, tengeri élőlények számos képviselőjét.

Globális felmelegedés számos, eddig nem várt fordulatot hozott. Jéghegyek, gleccserek olvadás, a tengerszint emelkedés, új hajózási útvonalak megjelenése ez által.

Meg kell említeni, hogy a felmelegedésnek hála új szuper baktériumok is felszínre kerültek, amelyek évezredekig a jég befagyva várták, hogy eljöjjön az ő idejüket.

–Mondjuk ez igaz!– Szólt közbe Selim.

–A családi mondánkba van, hogy az egyik unokatestvérem egész klánja odaveszett.

–Azért maradt egypár– ráncolta szemöldökét Hold, majd folytatta.

 

Természetesen ez nyomot hagyott az emberi társadalmakban is, ami ilyen-olyan mondák alapján háborúk kirobbanásához vezetett. Hiszen földrészek kerültek víz alá, így lakhatatlan lett. Szinte naponta történtek természeti katasztrófák, amelyek emberi áldozatokat követelt. Persze talán nem kellet volna annyit kísérletezni az időjárással, vissza is ütött. Európa területén, a második nagy égés után közel 75 évig béke honolt. Kivételt képez Jugoszlávia szétesése, illetve Ukrajnai konfliktus. Áhh csúnya ügy.

–Ezt most te mondtad, hogy csúnya ügy, vagy tényleg oda van írva? –kérdezte Selim.

–Ez van itt, bár szerintem is csúnya ügy, egy háború nem lehet valami szép.

–Folytasd! –szólította fel olvasásra Holdat.

 

Hold letette a laminált lapot és kereset egy másikat, csak akkor vette észre, hogy az ásatáson levő összes dolgozó öt hallgatja. Mindenki kíváncsi volt a múltra. Ő is, majd felemelt egy másik lapot a halomból.

 

Európa két részre szakadt a nagy háború után, Kelet és Nyugat. Sajnos nem egyenlően fejlődött a társadalom. Szovjet blokkban levők jobban megsínylették a 40 évet, amiben voltrészük. XX.sz második felében, jött némi változás, de nem hozta meg a kívánt hatást, hiszen történelmi igazságtalanságok mindvégig ott lebegett egyes nemzetállamok tudatában, mint Trianon.

Mesterségesen összetartott államok, szétestek véres harcok során, mint egykori Jugoszlávia.

Vagy Husz évvel későbbi konfliktus Ukrajna.

Természetesen a háttérhatalom nem tett le azon szándékáról, hogy létre hozza a világállamot.

Első ilyen kiszemelt földrész Európa. Folyamatos bővítésnek hála 2018-ra 28 tagállammal büszkélkedhetett az európai unió. Persze más országok is nyújtottak be igényt, hogy része kíván lenni a nagycsaládnak, mint Törökország, Macedonia, Szerbia, Montenegró, Albánia. Egy részüket elutasították, másokkal felvették a tárgyalásokat, volt olyan is ahol a nép nyomására, nem léptek be az unióba. Ilyen Svájc, Norvégia, illetve a nép nyomására nem léptek ki.

Sajnos ez a folyamat megszakadt, mert a világtörténelem átírta a szándékokat.

Káosz uralkodott el a földön.

 

Ezüst Hold megrázta a fejét, már nehezen olvasott közben besötétedett pincében.

–Majd holnap folytatjuk.– mondta a többieknek. Kimentek a kápolna domb aljába, már lobogó tűz köré. Meg vacsoráztak, közben mindenki az elhangzottakon elmélkedett.

Majd holnap, mondták, holnap még többet tudnak meg a rejtélyes XXI-sz.-ról.

 

Másnap korán kelt a csoport, gyorsan és hangosan megreggeliztek. Furcsa volt, hogy Ezüst Hold és Selim se évelődtek egymással. Érezhető volt a türelmetlenség, a kíváncsiság, hogyan tovább XXI. sz. Most már rugalmasabbak voltak a régészek többsége, hangrögzítővel mentek vissza a kápolna pincéjébe. Nem akartak egy szót sem elvesztegetni Hold fordításából.

 

Egy másik hatalmas írat tömegből emelt le egy jó állapotú csomót. Először átfutott rajta, majd a kérdező tekinteteknek megadva magát, neki ált olvasni.

 

 Sajnos a háború réme mindig fenn volt a XX.sz. ban. Volt a két világhatalom, versenye, űrfegyverkezés, a világűr meghódítása, és amiben megegyeztek az, hogy a népet mind a két oldalon félre vezették. Mint pl. az űrmeghódítása, A NASA 1968 –as felvételei a hold sötét oldaláról.

–Még hogy sötét? Úgy ki volt világítva, mint egy karácsonyfa!- Mondta az egyik ott dolgozó régész.  – Mindenki ránézet, ő csak meghúzta a vállát és azt mondta.– Láttam abból az időből fotókat és iratokat. Már akkor sem lehetett félrevezetni a népet. Hiszen elgondolkodtató, ha egyszer leszállnak a holdra, majd évtizedekig nem. Ráadásul a hold és a föld között voltak kénytelenek űrállomást építeni.

Európai unió egyesülésekor, a nyugati fele kizsákmányolta a keleti felét. Felvásárolt ipart, földet, piacot vett magának. Ráadásul másodosztályú termékkel látta el őket. Erősen meg csappant az unió hitelessége.

 

Közben beindult a második fázis is az afrikai unió létre hozása. Hogy indok legyen mondva csinált ürüggyel és pár ezer ember feláldozásával 2001.szeptember 11-én, lényegében elindult a 3. világháború. Melynek következménye a rombolás, halál menekült áradat.

Szükséges volt a háttérhatalomnak. Hiszen a nemzetállamok makacsul ragaszkodtak saját gyökereikhez. Ami éppen gátja volt a világuralmi tervüknek. Vagyis meg kell szüntetni. Több millió menekült, más vallású, identitású egyén lepte el Európát. Ami oda vezetett, hogy európai unió kétfelé szakadt. A nyugati fel inkább iszlám behatás alá került, míg KÖZÉP EURÓPA. Magyarország, Szlovákia, Horvátország, Cseh, és Lengyel ország, ragaszkodott nemzetállami gyökereihez. Ukrajna, Románia és Oroszország alkotta Európa harmadik felét.

 

Persze ez nem az egyik napról a másikra zajlott le fokozatosan sokan dolgoztak azon, hogy így legyen. Három világhatalom jött létre a bolygón, úgy, mint Kína, Oroszország és a már létező USA. Hihetetlen technikai fejlődés ment végbe 1980-2020-ig. Sajnos az emberiségre nem mindegyik volt jó hatással, rabul ejtették a technikai találmányok, okos órától, az okos kütyüig, csak közben az emberek lettek kicsit okosabbak, vagy nagyon. Fiatalok már ebben a technikai világban születtek bele, és élték mindennapjaikat. Miközben a jólét mellet kerítések épültek, különböző zárt zónák. Meg indult a faji keveredés, ha nem ment simán ment erőszakkal. Lényeg, hogy felhíguljon, a fehér faj, illetve eltűnjenek a nemzet államok.

Mindenek felet a világ állam létre hozás, mert en nélkül, nem lehet tagja a föld a bolyföderációnak.

–Mondjuk ebben igazuk volt. – jegyzi meg Selim

–Bár nem értem, hogy miért említi több helyen a fehér embert, vagy annak a kihalását.

Azért annyira nem hiányoznak, meg vagyunk a fehér emberiség nélkül is.

–Talán igazad van, de azért olvastam, hogy abban az időben, amit nevezhetünk őskornak is. Az emberek, rasszok mind fehér szeretet volna lenni. Ha nem is mondta ki, de lelkében biztos, sokan fehérré műtette magát. Mai napig nem értem, hiszen a fehér a halál színe volt, és mai is az.– mondta Hold.

 

Majd folytatta az olvasást.

Az éghajlatváltozás, az ívó vízkészlet rohamos csökkenés, a túlnépesedés, a természeti katasztrófák egyenes úton vezetett a 3. világháborúba. Európa érdemben nem tudott hozzá szólni, nem volt tényező a háborúban. Bár Francia országnak, és az Egyesült Királyságnak, voltak atom fegyverei, sőt Izraelnek is, de nem számít akkor amikor a földön több ezer hasonló fegyver van és áll készen a bevetésre.

Európában nem az európaiak fognak a jövőről dönteni

 

A háború elkezdődőt már nagyon régen, csak most kiszélesedet világméretűre nőtte ki magát, idegen civilizációk is belekeveredtek. Mind a két oldalon voltak részvevők és 2058 –ra a föld egy hatalmas csatamezővé vált a naprendszerben. Voltak egyenlőbbek az egyenlők között és eltudott menekülni, a hold bázisra, vagy éppen a Mars kolóniára, de a mai napig nem tudni, honnan jött az a faj amelyik szét csapot a háborús felek között. Voltak találgatások, hogy talán egy másik dimenzióból, vagy talán a távoli jövőből. Mások letették a nagy esküt, hogy az úr sötét mélyéről jött rendet tenni.

A másik megmagyarázatlan dolog, hogy egyetlen embert sem engedte, a földközép pontján létező Elíziumi mezők, (mások szerint a belső földre).

Ez mellet tény, hogy a közel 10 milliárd emberből, ¾ de meghalt, a föld még sokáig nem lesz olyan amilyennek kellene lenni. Az embereknek marad a világűr, más bolygókon való megtelepedés. Más szemlélet az élethez, mert ha nem ezt teszi, akkor kitörülik a galaktikus történelemből. Fejezte be az olvasást Ezüst Hold.

Mindenki hallgatott, lehajtott fejjel néztek maguk elé, csak Selim szólalt meg csendesen.

–Vajon jó úton haladunk mi?