Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Majd jövők /Levelek című könyvből/

2016.07.09

 

 

Majd jövők

 

 

 A lebukó nap sugarai megvilágítják a fátyolfelhőket. Repülőgépek kondenzcsíkjai sakktáblára hasonló csíkokat hagynak maguk után, 8-12 ezer métermagasságban. Persze nem mind utasszállítógép, akad köztük permetezőgép. Embereket, állatokat egyaránt permeteznek. Rossz nyelvek szerint, a Chemtrail- permetezés különösen veszélyes. Igen, nem járunk messze az igazságtól, valami történik a fejünk felett, amiről elfelejtették tájékoztatni az embereket. Vagy talán nem is akarták.

A horizontalján, már látni az egyre erősödő fekete felhőket. Nagy vihar előszelét vetíti elő. A szél észak-nyugati, június révén nem túl hideg, éppen elviselhető. Az autópálya forgalma a szokásos képet mutatja, hétvége lévén, sokan a Horváth- tengerpartra igyekeznek. Pár óra, és már a partot nyaldosó hullámok hangjában gyönyörködhetnek. Persze majd csak másnap reggel, de az éjszaka hosszú, emberek születnek és halnak meg. A Párkák (sorsistennők) akik fonják, kimérik, majd elvágják az emberek élet fonalát, szorgalmasan dolgoznak.

 

 Hétvége révén, üzemek, gyárak takarékon dolgoznak, csak az őrszemélyzet van, aki éberen őrködik. Persze vannak telephelyek, amelyek csak csendes riasztásra vannak bekötve, ha jelez a készülék, akkor a kivonuló szolgálat ellenőrzi a riasztás jogosságát. A sötétség megállíthatatlanul közeledett. Az égbolton kezdtek megjelenni a szokásos csillagok, a Vénusz (még ha éppen nem is csillag, hanem bolygó) még hozzá az egyik legfényesebb. de hamar meglátjuk a Göncöl-szekeret is, a kicsi, majd a nagyot is. Hála a szélnek, ami tovább kergeti a felhőket, így aki szereti, a csillagokat gyönyörködhet bennük. Ide hallani, a távolban ünneplő tömeg ujjongását. Az Eb-re kijutott csapatuk megérdemli. Carpe diem- életérzést magáévá tette a ma embere. Panaszkodnak, sírnak, hogy szegények, nincs pénz semmire, de valahogy dolgozni sem igen akarnak, főleg a fiatalabb generáció. A személygépkocsiktól, meg nem lehet megmozdulni. Senki nem tisztel senkit és semmit. A férfi a nőt, vagy fordítva, az öregek meg csak teher a társadalomnak, de sokszor még a saját családjának sem kell. Ha véletlen  Ufok-ról, idegen lényekről szólnak a híradások csak legyintenek, ha New York utcáin sétálna maga Jézus, azt mondanák rá,– nézd még egy bolond.–  Micsoda világot élünk! Emeli fel a két kezét az idős férfi, aki éppen egy raktárbázist őrzött. Már ép indulni készült, hogy bemegy a porta gyanánt használt irodába, amikor egy férfi bukkan fel a teleptől 150-200 méterre.

 

 Gyalogolt, csak egy botja volt, nagyobb, mint ő saját maga, pedig ő sem volt kis termetű. Barnabás úgy döntött, hogy megvárja. Vajon ki az, aki egymagában gyalogol, bóklászik a városszéli ipari parkban. Nem beszélve a ruhája sem illet a korhoz, ámbár a mai világban gondolta szinte minden szabad volt. Egy ember, aki nem ünnepel, vagy éppen valami rosszban sántikál, gondolja magában Barnabás.

Egy tunika azért mégis csak más, még akkor is ha tiszta fehér és már messziről ki rí a tömegből, persze ha lenne tömeg. Közben a férfi odaér, ki is használja a lehetőséget és megszólítja.

– Adjon isten jó ember!– köszön az idegennek. Az idegen megáll, ránéz Barnabásra, egymást nézegetik. Az idegen 180-190 cm magas lehetett, szakállas, a barna haja a vállát verte. Vállán keresztbe egy vászon tarisznya volt át vetve. Mikor megnézték egy mást alaposan, viszonozta Barnabás köszöntését.

– Megadta Barnabás, csak gondját kell viselnie- közben mosolyra húzódott a szája.

– Aztán atyafi, találkoztunk mi már valahol, hogy tudod a nevem?

– Igenis, meg nem is, a neved ott van a kitűzőn, jobb oldalt a melleden. Találkoztunk-e, hát, ha nem is személyesen, azért egypárszor megemlítetted már a nevem.

– Miért? Honnan jössz idegen? Furcsa, hogy gyalogolsz, amikor a legtöbb ember autóval jár mindenhova. Ha tehetnék oda is kocsival menne, ahová a király is gyalog jár.

– Én a belső földről jövők, 2000 évente megteszem ezt az utat. Kaphatnék egy kis vizet?- kérdi Barnabást.

– Persze.– válla szól rá. – Szóval amolyan zarándokút számodra, de összekeverted a 2 évet  2000- rel.­ Nevetett Barnabás, miközben hellyel kínálta a porta mellet levő asztalnál. Bement  a csapról engedett jó friss vizet és egy pohárral a kezében oda tette a szomjazó férfi elé.

– Nem, nincs tévedés, 2000 év +,– 10-20 év. – Közben az idegen megfogta a poharat, és a kancsót. Akarva, akaratlanul is Barnabás észrevette a kezein a sebeket, még most is úgy tűnt, hogy szivárog belőle a vér.

– Csak nem sérültél meg? – Kérdezte érdeklődéssel az alkalmi vendégét Barnabás.

– ÁÁ nem!

–Csak nem stigmák keletkeztek rajtad?

–Nem, ezek eredetiek.– válla szólta szomorúan a vendég, majd folytatta. – Ezek nem mostani sebek, ha nem közel 2000 évesek. Bár otthon nem látszik, de ha feljövők a felszínre, akkor igen. Mindig figyelmeztetnek rá milyen kegyetlenek az emberek, és, hogy jártam a legutóbb is.

– Hát, ami igaz, az igaz. Kegyetlen világot élünk. Egy állatban sokszor több az emberség, mint néhány emberben Jézus.

– Szóval megismertél Barnabás?

– Éltem a gyanúperrel, meg hát a lelkem mélyén reméltem, hogy itt jársz köztünk valahol.

Na de szóval a te otthonod a belső föld? – Közben helyet foglalt Jézussal szemben:

– Igen az! Hallottál már róla?

– Hát tudod, itt van rá idő, hogy össze-vissza olvassak mindent. Meséket olvastam a belső földről. Van belső napja, szárazföldje nagyobb, és egybefüggőbb, mint a felszíni föld. Hatalmas édesvízi tenger határolja, talán 1 milliárd ember élhet ott, fekete, fehér, sárga vagy rézbőrű, csak egy vallás van, a szeretet. Nincs betegség vagy halál, örökké élhetnek az emberek, de ha valaki megunta a fizikai síkot, önszántából eltávozhat a szellemi világba. Gondolom ez mind csak mese? Mint az is hogy a sarkokon és más 10-12 helyen van bejárat, illetve kijárat a belső földre. Technikailag sokkal fejlettebbek, mint a felszíni emberek. A Felszíni világ 13-14 ezer méterig tart, onnan kezdődik a belső világ. Nehéz elhinni, de vannak komoly tudósok, akik hisznek benne.

– Te hiszel benne Barnabás?

 

– Én…nagyon szeretnék hinni benne, de az elmúlt évtizedek nem engedik meg, hogy a mesékbe higgyek.

– Pedig igaz Barnabás! Minden igaz és még több is. – Barnabás elhúzza a száját. Szomorúan néz fel a csillagos égre, nézi a csillagos eget, Göncöl szekeret a kicsit és a nagyot, a Vénuszt, még ha éppen nem is csillag.

–Aztán van –e csillagjaitok ott lent?- Majd kezével felmutat az égre. Jézus elmosolyodik.

– Igen vannak csillagaink nekünk is. Most körülbelül 7 milliárd. Ahány ember annyi csillag. Amikor születik egy ember, lent születik egy csillag, és amikor meghal, akkor lent kihuny egy másik csillag.

– Tényleg – húzta fel a szemöldökét Barnabás – és mi van, ha háború van, mint most is?

– Akkor bizony az én világomban csillaghullás van sajnos. Mert tudjuk, ilyenkor mindig meghal valaki, akinek kihunyt a csillaga.

– Miért teszed meg mindig ezt az utat Jézus?

– Miért? Talán hagyományból, kíváncsiságból, hogy hol tart az ember a fejlődésben. Meg nem árt néha kimozdulni sem otthonról, hogy új hatások érjék az embert.

Nem volna kedved velem jönni Barnabás?

– Menjek veled? Le a belső földre?

– Igen Barnabás, csak rajtad múlik, mit teszel. Milyen sorsot szánsz magadnak, az öröklétet, vagy az elmúlást.

Barnabás hosszan eltöprengett a kérésen, majd mikor meghozta a döntését, így válaszolt.

– Jó, csak akkor, ha segítesz Jézus, akkor veled megyek.

– Persze Barnabás, hiszen most is eljöttem érted, vagy nem,– nevetett a szakállas Jézus.

 

 Barnabás lekapcsolta a villanyokat, áramtalanított, az ajtókat bezárta, majd fogta a sétabotját az volt, amit magával vitt az útra.

A telep kulcsait a lábtörlő alátette, egy levél kíséretében. Benne ez állt.

– Majd jövők 2000 év múlva – és elindult Jézussal az úton.