Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Részlet a "Sárkány Meséiből" ...

2017.04.26

– Kész csoda, hogy belepofázás nélkül hagytad elmesélnem ezt, a kis epizódot. – Jegyezte meg Dávid, miközben Wetre nézet. – Azért kicsit szomorú volt, én lehet, hogy hepiendre vettem volna a dolgot.
– Milyen dolgot? Te szerencsétlen, az élet nem mindig, sőt soha nem úgy alakul, ahogy az ember szeretné! Ha meg megváltoztatnám a történetet, akkor az meg már mese lenne, és elvesztené a valóság tartalmát. Azért nem minden kitalálás, amit itt a hajón hallottál, azért egy-kettőnek van valós alapja.

Miközben így felvilágosította a hajó krónikását, óda sétált a hajó korlátjához. Ezzel nem is lett volna különösebben baj csak, hogy eltakarta a napot Sátán elől. Az utolsó napokban nagyon átment napimádóban Sátán és megragadott minden lehetséges alkalmat, hogy ki is használja.
Mindjárt fel is kapta a fejét, és ellenőrizte, hogy a napot nem egy felhő, vagy egy tereptárgy akadályozza a minden napi tevékenységében.  Látva, hogy csak Krisztina apja gátolja őt a jól megérdemelt napfürdőzésben, ennek mindjárt hangot is adót. Oda vakkantott párat, amihez tartás véget. Látva, hogy semmi érdemlegesség nem történt Dávid részérül a hiba kijavítása véget, már felugrott és komoly morgásba kezdett. Erre felfigyelt Dávid is és Wett is, meg is jegyezte Dávid.
– Mi a csuda ütött ebbe a kutyába? – A válasz Krisztinától érkezett volna, hiszen tanúja volt a dolgoknak, és tudott kutyájának nem rég felvett hóbortjáról, de elkésett a tájékoztatással.
Sátán megelégelte, hogy kutyába se veszik, neki lódult és egyszerűen, ellökte Dávidot a napsugárzás tujából.

 A baj csak az volt, hogy a hajó korlátnál állt a kocsmáros, és nemes egyszerűséggel átesett a korláton bele a tengerbe. Sátán, mint aki jól végezte a dolgot visszatért a kiinduló pontjához, kétszer - háromszor körbe fordult, és mint aki jól végezte a dolgát, tovább élvezte az áldott napsütést.
Krisztina a tájékosztatás helyet, inkább azt kiabálta, hogy – Ember a vízben, ember a vízben. – Hajón kicsit megélénkült a mozgás. Mindenki a korláthoz szalad ellenőrizni mekkora is a baj. Megnyugodva látták, hogy a kocsmárost éppen egy palackorrú delfin belöki a hajó mellet kikötött csónakba. Dávid morgásából, káromkodásából ítélve, arra lehetett gondolni, hogy az ijedségen kívül nagyobb baja nem eset. Sokan nevettek is már rajta, ami igazán nem tett jót Dávid büszkeségének. Ráadásul tudták, hogy most az egyszer nem is vehet senkin megtorlást, mert bizony Sátánnal nem éppen tanácsos kikezdeni. Ha fogadni kellene, akkor a többség Sátánra tenné a pénzét. Hiába gyönyörű tépőfogakkal volt a kutya megáldva, nem beszélve, hogy aljas eszközöket is képes bevetni, ilyen kor bizony használja a karmát. Komoly fájdalmat tud a meztelen felső testeken ejteni, ere bizony számtalan példa is volt.

 Ezért csak magában, félhangosan morgott Dávid, amikor éppen kiáltani akart, hogy húzzák már fel, ne csak a szájukat használják az ő kárára, amikor a csónak oldalához ritmikusan ütődött egy palack. Zöldes színe miatt alig vette észre, de a hang segítette az iránymutatásba.
Kihajolt a csónakból, és beemelte az üveget. Mindjárt észrevette az üvegben az összetekert levelet.  – ÁÁ egy palack posta! – Kiáltotta, és közben fel is mutatta a többinek. – Húzzatok már fel kiabálta. Most nem jött rá a szokásos röhögés, egyszerre többen is indultak a parancsot teljesíteni. Persze mindenkit furdalt a kíváncsiság, vajon mit tartalmaz az üvegbe zárt üzenet. Pár perc már a hajó fedélzetére is léphetett Dávid az üveggel. Hangos morgás figyelmeztette, hogy megint rossz pozíciót vett fel, de okulva az előbbiből, gyorsan kitért a napsugár útjából, ami ép Sátán felé tartott.

V.

Üzenet

 

Mikor kellő távolságra ment Dávid a kutyától, hagyta Sátánt napfürdőzni a fedélzeten, kinyitotta a palackot.

A többiek szorosan a nyomában, és körbe állták, ők is kíváncsiak voltak, hogy mit rejt az üzenet.

 A viaszpecsétet mikor feltörték, utána a dugót is óvatosan eltávolították. A levegő sziszegve tódult az eddigi vákuum helyére.

– Jó régi lehet, kitudja, mióta hánykolódhatott a tengerben. – jegyezte meg egy kíváncsiskodó.

Sajnos Dávid értelmezése szerint ebből a típusú emberből lényegesen több személy gyűlt össze a hajón, mint az ildomos lett volna, de mit volt mit tenni, lassan szép kis csapat gyűlt össze a palack megtalálásának a hírére.

Elhangzott olyan gondolat a kocsmáros közelében, hogy talán egy hordóra kéne állnia és úgy felolvasni a levél tartalmát. Akkor talán mindenkihez eljut majd az üzenet lényege.

Dávid egy jó irányzott rúgással adta tudtára az okoskodónak, hogy nem teszi magáévá ezt az ötletet. Az illető értett az elutasításból és későbbiek folyamán befogta a száját. A gondolatai, ami szerinte gyöngyök lettek volna, többé már nem szórta a körülöttük álló disznók közé.

 

 Az üvegben egy vékony levél volt, legalábbis addig, amíg ki nem halászták belőle. A levegőn sokkal többnek tűnt, mint benn. Ebben volt is némi igazság, hiszen Dávid 3 levélpapírt lobogtatott, illetve számolt meg. Viszont igen csak elcsodálkoztak, hogy a papíron semmi sem volt. Tiszta üres lapokból álltak!

Az emberek csak néztek egymásra, lebiggyesztet ajakkal, némelyikük a fejvakarással palástolta értetlenségét.

Még Dávidnak is felszalad a szemöldöke a homlokára, és már a száján volt, hogy elismerje, ő is értetlenül áll az eset előtt, és nem tudja mihez fogni a történetet. Hiszen üres lapokkal mégse kínlódna valaki, nem beszélve egy palackba zárni és a tenger hullámaira bízni.

 

 Csak forgatta az üres lapokat, amikor talán a friss levegő hatására, az első lapon megjelentek az első betűk, a betűk szavakká, majd mondatokká álltak össze.

– Lehet, hogy ez egy varázslevél? – jegyezte, meg a bámészkodok egy fiatalabbja.

– Vagy csak fehér foszfor, egy olyan lapon, ami nem ég el. – toldotta meg egy másik.  – Mindegy – jegyezte meg, – de ez nem hasonlít semmilyen általam ismert nyelvre. – vette vissza a szót a fiatalabbik.

– Miért, te tudsz olvasni? És ha igen, akkor hány nyelvet bírsz magadénak? – kérdezte tőle a tudálékos.

 Dávidot eleinte mulattatta a vita, de hamar összevonta a szemöldökét, és a vita lezárására, egyben rövid utasítás is az volt, hogy –kuss! – Na, ez a demokrácia, – jegyezte meg a fiatal semmittevő.

– Demokrácia? – Kérdezett vissza Dávid. Tudomásom szerint ezen a bolygón nincs demokrácia. Nem ismerek egyetlen országot, népet, vagy népcsoportot ahol a demokráciát űznék. Helyette inkább kiskirályok, icipici diktátorok, ostoba politikusok, akiket a pénzhatalom, Bankok, gyárak, gyógyszeripar, fegyver lobbi irányít saját kénye kedvére.

Ezért érthető módon, itt sincs demokrácia, és nem is lesz szakszervezet sem!

–Miért nem lesz? Pedig olyan jól hangzana, hogy Pokol Gálya Szakszervezet! – és kezével még mutatta is az elképzelésének igazát.

– Tényleg miért nem? – kérdezték többen is. – Mert nem szeretnék szakszervezeti elnök lenni! – jelentette ki Dávid.

– És ha nem téged választanánk meg? Nem te lennél az elnök?- kérdez vissza valaki a semmittevők soraiból.

Dávid a hang irányában nézett, kutatva az ötletadó kilétét, de az jónak látta meglapulni.

Ezért csak rövid megjegyzés fűzött a kocsmáros az ötlethez. – Mondtam, hogy nincs demokrácia!

 

– Szóval mi van a levélben? – kérdezte az előbb megrugdosott férfi.

– Igen! – tért vissza Dávid is. –nézzük!

– Furcsa, nem ismerem a szavakat, és mégis értem, és hallom is.

– Ez egy hangos levél! – lángolt fel a levél.

– Mi, micsoda? – hördültek fel az emberek.

– Te tudsz válaszolni a feltett kérdésekre?

– Igen, hátha olyan helyre kerülök, ahol nem ismerik az írást, és olvasni sem tudnak. Szerintem most sem tévedtem sokat.

– Ilyen nincs. – hangzott fel a tömegből.

– De van! – replikázott a levél. – Te jó ég, hova sodort a sors! Kérlek, könyörgök, tegyetek vissza a palackba, és dobjatok vissza.

– Persze, ennek semmi akadálya. – vette vissza a szót Dávid.   

Ezek szerint hallottál és értettél mindent, amit a demokráciáról mondtam?  

– Igen. ­– sóhajtott a levél. – Akkor – folytatta Dávid. – vissza – visszakerülhetsz az üvegben, de vajon hamuként, vagy pernyeként, majd megtöltjük az üveget maró savval. Vagy apró kockára is vághatunk, de egy biztos előbb kíváncsiak vagyunk a benned levő történetre!

 

 Ekkor egy nagy árny suhant át az égen. A sárkányok megkezdték az esedékes járőrözést.

 

– Ohhh, nálatok is vannak sárkányok? – csodálkozott a levél.

– Igen! – hagyták helyben sűrű biccentések mellet az emberek. A levél folytatta.

– Akkor a sárkányok az uraitok nektek is? – Nem! Nem! – világosították fel a levelet.

– Akkor nektek hatalmas varázslóitok vannak! – állapította meg a levél.

– Varázsló? Varázsló – ízlelgette a szót a tömeg.

– Igen, akad egy-kettő, kifejezetten jó varázsló! – szólalt meg Dávid.

– Csak mi, minisztereknek, miniszterelnöknek, államelnöknek, királynak, diktátornak vagy mit tudom én, minek hívjuk még őket. El tudnak országokat tüntetni, emberek vagyonát, egyik percről a másikra. Bárkit földön futóvá tudnak varázsolni.

– Igen, ismerem ezt, csak egy csettintés és kész. Volt nincs. – jegyezte meg a levél.

– Hát nálunk a csettintést, törvényeknek hívják! De ne menjünk bele a mi varázslóinkba, mert sokszor elvenném tőlük a varázspálcájukat! – morgott Dávid, a többiek kivételesen egyetértettek vele, és még sokan bólogattak is hozzá.

 

– Igen, hát nálunk is vannak sárkányok, és mi nem voltunk olyan szerencsések, mint ti. Nálunk a sárkányok az urak, azt kell tenni, amit ők mondanak. Ami varázslóink nem olyan hatalmasak, mint a tieitek.

– Azért ne panaszkodj a ti varázslóitokra se, ahogy elnézem, elég jól szerkesztik a leveleiket.
Szóval mi a te történeted levél, vagy minek szólítsalak?

– Elég, ha üzenetnek hívtok.

– Na, szóval üzenet, akkor vágjunk bele a lecsóba!

–  A lecsó az mi? –  A kocsmáros már kezdte elveszíteni híres türelmét, de szemmel, illetve füllel is, látható és hallható, hogy az üzenetnek fogalma sincs, mit takar a lecsó fogalom.

– Na, jól van.  A lecsó az lehet egy étel, ami paprika, paradicsom, kis kolbásszal megbolondítva, és talán pár darabtojással egész jól élvezhető emberi táplálék. – Valaki a semmit tevők közül kiegészítette, hogy vannak, akik tejföllel szeretik. Többen ránéztek, nem tetszésük jeleként, de ő ártatlanul, felhúzott vállal mondta –Én is úgy szeretem, ha kicsi tejfel van rajta.

– Pofa be! – zárta le a szakácskönyvbe is beillő ismertetést. – De van másik jelentése is, ha valami nagy munkába, dologba, történetbe belekezdünk, vagyis bele vágunk a lecsóba. Ajánlom, vágj te is bele, mert téged vágunk darabokra! Inkább keretezzük be a levelet, és ha elmegyünk előtte, mutassunk csipiszt, illetve kinyújthatnánk rá a nyelvünket is.

– Miből gondolod, hogy hatásos lenne az üzenetre?  – kérdezte Dávid.

– Mert soha sincs bosszantóbb, ha az embert bezárják, és ki gúnyolják, ő meg tehetetlen.

– De megígértétek, hogy visszadobtok! – szólt közbe az üzenet.

– Igen megígértük, és vissza is dobunk, ha elmeséled végre az üzenetedet.

– Jó, semmire sem vágytam 1000 évig jobban, mint ara, hogy elmeséljem.

– Ezer évig voltál a palackban? – kérdezte a krónikás.

– Hát ennek így soha nem lesz vége, ha állandóan kérdezünk és magyarázunk.

– De nekem, mint krónikásnak ez a feladatom, az események dokumentálása!

 – Gyere közelebb! – Intett Dávid a krónikásnak, aki megfeledkezve minden óvatosságról, oda ment. Dávid egyhatalmas pofonnal jutalmazta az okoskodását. – Ezt is jegyezd fel – morogta a kocsmáros. Körülöttük, még röhögtek is azon, hogy házhoz ment a pofonért, de abba is hagyták, amikor Dávid rúgását alig tudták elkerülni.

 

– Szóval. – dadogta az üzenet, – tényleg megközelítően 1000 évig voltam a palackban. Alig vártam, hogy bátor, okos, értelmes lényeg kezébe kerüljön az üveg! De most már egy sor dologban kételkedek. – Micsoda? Te lehülyéztél minket? – mordult fel az okoskodó a tömegből. Többen egyetértettek vele.

– Szóval üzenet. Mint láthatod, sokan nem osztják a megállapításaidat! Ezért Héé! – kiállt fel a sárkánynak, nem csiholna kis, tűzet az üzenet körül. Legfeljebb a pernyét, vagy ami meg marad, belőle rakják vissza az üvegbe. 

– Ne, ne! – visította az üzenet. – Csak vicceltem. – próbálta az előbbi kijelentésének élét tompítani. Majd folytatta. – Szóval a településünk 700 fő volt. Pilisnek hívták

– Nálunk is van Pilis! – jegyezte meg a krónikás.

– Igen, tudom! – válaszolt ingerülten az üzenet. – Minden dimenzióban van egy Pilis. Ez az adott bolygó szívburka, és ahol szívburok van, ott van a szív is. – morogta az üzenet. – Most már érted, miért mondtam az, előbb amit mondtam. – jegyezte meg üzenet Dávidnak.

 – No, igen, a krónikás kicsit nem minden napi! – De nem hülyézte le a krónikást, mert milyen jogon próbál véleményt alkotni, ez a mesebeli okos tojás, aki hangos üzenetként próbálja eladni magát. Igaz, hogy a krónikás komoly kihívásokkal küzd, de mégis csak földi ember. 

 

– Na, szóval, mi van a te Piliseddel?

– Hát ezer évvel ezelőtt az én bolygómon is fejlett civilizáció, vagyis inkább aránylag fejlett volt. Kacsingattunk ki a távoli űrbe. Felfedeztük az egymásra épült dimenziókat. Mindennel foglalkoztunk, csak azzal nem, amivel kellet, volna.
Ilyen volt, hogy nem figyeltünk egymásra, nem figyeltünk a földünkre, kizsákmányoltuk a földet is meg az embereket is. A háborúk állandósulni látszottak. Megváltozott a klíma, elkezdődött az el sivatagosodás. Az ivóvíz hiánya, és az állandó háborúk, népvándorlásokat indított el. Ezt nem tudták kezelni, és nem is lehetett. Így olyan helyre is elért a háború ahol egy emberöltő óta béke honolt.  Hiába volt a sok akadály, kerítés, végül a fegyverhasználat. Nem hozta meg a várt eredményt.

 

Az aránylag gazdag társadalmakat, beszivárgót ellenség, Trójai falóként, támadta meg. Segítséget kapott az illető ország cserbenhagyott társadalmától is. (nem figyelés egymásra).

Ez a gazdagság és a kultúrák háborúja volt. Hiszen más-más istenei voltak, más szokások, más történelme volt mind a két félnek.

Míg a gazdagabb fele a bolygónak már szinte Istennek hitte magát, és nem hitt, vagy kezdett elfelejteni Istenéhez imádkozni. Addig a másik vitte a hitét, és úgy alakította, javította, ahogy éppen az számára a legjobb volt.

 

Egyközös volt bennük, egyik sem becsülte semmire az emberi életet! Sokszor a saját életét sem, de mint mindig, minden hol akadtak Istenhívők. Hiszen minden élőlény, amely bírja az értelmet, és fizikai testben él, legyen az a világmindenség, akár melyik pontján vannak, van, lesz isten képe. Az életük hossza eltérhet akár egy nap, vagy több tízezer év de az elmúlás, a halál eljön, és kíváncsisággal telve néz, a hogyan továbbra.

Így volt ez a mi bolygónkon is.

A történet egyik ilyen vallási ünnepünk közelébe eset. Pilisben felfedeztek egy barlangot.

Üljetek le valamire, elmesélem.

A történet 4015-ben eset meg!